━ NASCAR
Kyle Larson történelmi győzelmének árnyékában derült ki, ki jut be a rájátszás második körébe
Kyle Larson hihetetlenül domináns teljesítménnyel nyerte meg a NASCAR Cup Series neves bristoli éjszakai futamát.
Hivatalos: Kyle Larson jövőre visszatér az Indy 500-ra, azt is elárulta, melyik aznapi futamát fogja választani
Bejelentették, hogy jövőre Kyle Larson újra elindul az Indy 500-on. Ezúttal a Coca Cola 600 élvez majd elsőbbséget.
Joey Logano örülhetett először a rájátszásban, Kyle Larson magával rántotta Chase Briscoe-t a falba
Joey Logano nyerte meg a Cup Series rájátszásának első futamát, amelyen Kyle Larson, Chase Briscoe és Denny Hamlin is kevés pontot írt.
Kyle Larson: A fejemben jobb pilóta vagyok, mint Max Verstappen
Kyle Larson nemrég arról beszélt, hogy ő jobb versenyző, mint a Forma–1 trónjára eddig háromszor felülő Max Verstappen.
━ IndyCar
A rutinos Forma–1-es pilóta szerint az IndyCarban jobb a „versenyzés”, mint náluk
Kevin Magnussen nagyszerűnek tartja az IndyCarban folyó versenyzést. A dán Forma–1-es pilóta jobban szereti az amerikai pályákat.
━ Caution
Az öve pecsételte meg Will Power bajnoki esélyeit, Álex Palou harmadik IndyCar-trófeáját emelhette fel
Will Power több kör hátrányba került az IndyCar szezonzáróján, így Álex Palou könnyedén szerezte meg a harmadik bajnoki címét.
A matek Álex Palou pártján van – így lehet mégis bajnok Will Power az IndyCar szezonzáróján
Cikkünkben bemutatjuk, milyen eredményekre lenne szüksége ahhoz Will Powernek, hogy maga mögé utasítsa a fő esélyes Álex Palout.
━ E-Mobility
Hatalmas baleset vetett véget a legnagyobb esélyes versenyének a Sebringi 12 óráson (videó)
A Sebringi 12 órás verseny során a legerősebb autónak tűnő 31-es Cadillac az élről esett ki egy óriási baleset következtében.
━ IMSA
A legendás csapattulajdonos elismerte, ő gázolta halálra a korábbi IndyCar-pilóta kutyáját
Egy korábbi IndyCar-pilóta, Devlin DeFrancesco kutyáját a Daytonai 24 órás verseny előtt ütötte el Chip Ganassi.
Az Indy 500-győztessel és egy korábbi Forma–1-es pilótával felálló egység nyerte a Daytonai 24 órást
Az idei Daytonai 24 órást a Penske Motorsport 7-es Porschéje nyerte meg, amelynek pilótái között Josef Newgarden és Felipe Nasr is ott volt.
Verstappen így segített a csapatának megnyerni a virtuális Daytonai 24 órás versenyt
Max Verstappen és csapattársai lettek az elsők az iRacing felületén megrendezett virtuális Daytonai 24 órás versenyen a GTD-kategóriában.
Az elmúlt évek legszorosabb daytonai befutói, Chevrolet-belharctól az összeütköző Porschékig
A Daytonai 24 órás futamra való hangolódásként három nagyon szoros befutót hoztuk az elmúlt évekből az eheti Retro Verseny Ajánlóban.
━ további híreink
Hét bajnokesélyessel vág neki utolsó idei futamának az IMSA
Elképesztően szorosan alakult az újjáélesztett GTP kategória első szezonja, és emiatt szinte az összes, teljes szezonos autó képben van még a bajnoki címért a szezonzáró előtt.
Kétszeres bajnok NFL-irányítóval csapott össze Dale Earnhardt Jr.
Két legendás sportoló találkozik a Giants új videójában, Eli Manning és Dale Jr. összecsapása után komoly kérdésekre is választ kapunk.
Kyle Larson a mélyvízben: csütörtökön eldől, hogy indulhat-e a NASCAR-bajnok az Indy 500-on
Kyle Larson csütörtökön próbálja meg teljesíteni az Indy 500-induláshoz elengedhetetlen újonc vizsgát.
5 év után először újra lesz NASCAR-oválverseny Európában!
A NASCAR oválpályás futamot rendez majd Európában, miután a Whelen Euro Series visszatér egyik korábbi versenyhelyszínére.
Drámai végjáték Indianapolisban, a végén a BMW örülhetett
A GT World Challenge America szezonzárója izgalmas vsersenyt hozott a Brickyardon, a győzelem sorsáról végül egy drámai hiba döntött.
━ Automobil
Hogyan készül? – a Ford Mustang GT3 csodálatos hangon szóló V8-as „szíve” (videó)
Videósorozatot indított a Ford a Mustang GT3-ról, a második részben az autót mozgató V8-as Coyote motor „útját” mutatják be.
Verstappen csapatát is megverte egy magyar pilótákból álló egység az IMSA E-sport bajnokságában
Az IMSA hivatalos E-sport bajnokságának daytonai szezonzáróján a harmadik helyen végzett a Race Clutch csapat magyar versenyzőpárosa.
Így készítette fel a Ford a Mustangot a világ leghosszabb versenyeire (videó)
Videósorozatban mutatja be a Ford a jövőre az IMSA-ban és a WEC-ben is debütáló Mustang GT3 felkeszítésének történetét.