back to top
kedd, október 15, 2024

Kyle Larson történelmi győzelmének árnyékában derült ki, ki jut be a rájátszás második körébe

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Kyle Larson hihetetlenül domináns teljesítménnyel nyerte meg a bristoli éjszakai futamot. Vele ellentétben Ty Gibbs, Martin Truex Jr., Brad Keselowski és Harrison Burton nem jutott be a rájátszás második körébe.

- Reklám -

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezték meg a NASCAR Cup Series neves bristoli éjszakai futamát, amely egyben a rájátszás első körének utolsó fordulója is volt. A pole pozícióból Alex Bowman vághatott neki a viadalnak. A verseny azonban nem róla, hanem az egyik csapattársáról, Kyle Larsonról szólt. A 2021-es Cup-bajnok ugyanis mindkét szakaszt, majd magát a futamot is megnyerte, amivel az idei ötödik győzelmét jegyezhette fel ebben a sorozatban.

- Reklám -

Larson ezt ráadásul hihetetlenül dominánsan vitte végbe, az 500 körből ugyanis 462-őt az élen töltött. Cale Yarborough 1977-es diadala óta egyetlen pilóta sem vezetett ennyi kört Bristolban, úgy, hogy az sikert eredményezett. A 2024 elején elhunyt legenda egyébként akkor 495-ötször látta meg elsőként a célvonalat.

Elhunyt a háromszoros bajnok NASCAR-legenda Cale Yarborough

- Reklám -

„A csapat az egész hétvégén remekül teljesített – emelte ki Larson. – Itt jól kell kvalifikálni, mi pedig pont ezt tettük [a második helyről rajtolt – a szerk.]. Egyszerűen remek volt az autó. Köszönöm az egész csapatnak. Ők a legjobbak ebben a szakmában. Sok versenyt kontrollálunk, de nem biztos, hogy mindet meg is nyerjük, szóval nagyon jó érzés, hogy most sikerült győznünk. Egyszerűen fenomenális volt az autó, mindent végig az irányításom alatt tudtam tartani.”

Larson a győzelmének köszönhetően a tabella első helyén várja a rájátszás második körét, amelyben Ty Gibbs, Martin Truex Jr., Brad Keselowski és Harrison Burton már nem lesz ott a bajnoki címért küzdők között. Keselowskinak és Burtonnek egyáltalán nem volt meg a tempója a továbbjutáshoz, utóbbit ráadásul még a szervokormány meghibásodása is hátráltatta. Truex és Gibbs sokáig jól mutatott, de aztán mindkettőjüket megbüntették a bokszutcában való gyorshajtásért, ami megpecsételte a sorsukat.

A Bass Pro Shops Night Race teljes végeredményét ezen a linken, a rájátszás állását pedig ezen az oldalon találhatják meg.