IndyCar
Álex Palou szerint a csapata végezte el „a feladat legnehebb részét” az Indy GP-n
Álex Palou nyerte az IndyCar előző futamát, amelyet az indianapolisi pálya road vonalvezetésén rendeztek meg.
Az IndyCar bejelentette, hogy mikor lesz a hibrid-rendszerének már két éve csúszó bemutatkozása
Az IndyCar nyilvánosságra hozta, hogy az idei Mid-ohiói fordulóban debütál majd a régóta várt hibrid-rendszer.
Megvan, hogy a McLaren kit ültet be az Indy 500-on a szezon közben kirúgott pilótájuk autójába
Hétfőn jelentette be a McLaren, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően Callum Ilott vezetheti majd a 6-os autót az Indy 500-on.
Roger Penske keményen reagált az IndyCar-csapata botrányára, nem úszták meg a felelősök
Roger Penske, a botrányba keveredett istálló tulajdonosa végül a következő két futamra felfüggesztette a felelősöket.
Kiderült, hogy ki kapja meg a McLarentől kirúgott Malukas autóját a szezon legnagyobb részére
A McLaren bejelentette, hogy az Indy 500-at kivéve a szezon hátralévő részében Théo Pourchaire fogja vezetni a 6-os rajtszámú autót.
Elfogyott a türelem: a McLaren kirúgta a biciklizés közben megsérült versenyzőjét
A McLaren kitette a sérüléssel küzdő David Malukast. A 22 éves pilóta így egyetlen IndyCar-futamon sem képviselhette a csapat színeit.
A pályára beeső „próbababa” sem tudta megállítani Scott McLaughlint a Barber Motorsports Parkban
Scott McLaughlin nyerte a Barber Motorsports Parkban rendezett IndyCar-futamot, amelyet egyszer egy furcsa ok miatt kellett megszakítani.
Scott Dixon elismerte, hogy „nagyon stresszesek” voltak neki a Long Beach-i verseny utolsó körei
Scott Dixon nyerte meg az IndyCar Long Beach-i futamát, később pedig elmesélte, hogy miként érezte magát a verseny utolsó köreiben.
Kizárták a győztest és a harmadik helyezettet, változott az IndyCar szezonnyitójának végeredménye
Utólag kizárták az IndyCar St. Petersburg-i futamáról az azt megnyerő Josef Newgardent és a harmadik helyet megszerző Scott McLaughlint.
Mick Schumacher korábbi csapatával jelenhet meg az IndyCarban
Értesülések szerint Mick Schumacher neve is felmerült a Prema jövőre induló IndyCar-csapatának lehetséges pilótái között.