back to top
szerda, október 9, 2024

Az IndyCar bejelentette, hogy mikor lesz a hibrid-rendszerének már két éve csúszó bemutatkozása

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Az IndyCar nyilvánosságra hozta, hogy az idei kilencedik pontszerző, Mid-Ohióban megrendezésre kerülő fordulóban debütál majd a régóta várt hibrid-rendszer.

- Reklám -

Egészen 2019-ig kell visszamennünk, ha meg akarjuk találni, hogy mikor mutatta be először az IndyCar a hibrid-rendszerének terveit. A sorozat akkor a 2022-es bevezetést tűzte ki célul, de ez előbb 2023-ra, majd 2024-re tolódott. A tavalyi év végén pedig kiderült, hogy az idei szezon is enélkül kezdődik majd el a koronavírus által megszakított ellátási láncokban tapasztalt problémák miatt. A széria akkor már csak annyit közölt, hogy az elképzeléseik szerint a 2024-es Indy 500 után jöhet majd el a nagy pillanat.

Teljesen felforgatja majd a stratégiát a hibrid rendszer érkezése

- Reklám -

Kedden pedig kiderült, hogy végre ez valóban be is fog következni. Az IndyCar ugyanis bejelentette, hogy a július első hétvégéjén – a futam július 7-én lesz –, a Mid-Ohio Sports Car Course-on sorra kerülő Honda Indy 200-on fogják először éles körülmények között használni a pilóták a hibrid-rendszert. A nagy nap előtt még rendeznek egy tesztet a Milwaukee Mile-on, hogy az egész mezőny ki tudja próbálni az újítást, mivel eddig nagyrészt az élcsapatok autóiba került csak bele egy-egy gyakorlás erejéig. A június 11-i teszt hivatalosan „a beállítások és változók” kiismerésére szolgál.