back to top
hétfő, május 20, 2024

Roger Penske keményen reagált az IndyCar-csapata botrányára, nem úszták meg a felelősök

Dátum:

Megosztás:

Nemrég hatalmas botrány tört ki Roger Penske IndyCar-csapata körül. Az istálló tulajdonosa végül a következő két futamra felfüggesztette a felelősöket, akiknek így az Indy 500-at is ki kell hagyniuk.

- Reklám -

A Long Beach-i futam után jelentette be az IndyCar, hogy a push-to-pass rendszerre vonatkozó szabályok megsértése miatt utólag kizárták a St. Petersburg-i versenyről az azt megnyerő Josef Newgardent és a harmadik helyet megszerző Scott McLaughlint, Will Powert pedig tízpontos levonással sújtották. Ezek a pilóták mind a Team Penske színeit képviselik, így egyértelmű volt, hogy (részben) az istálló hibája miatt kerültek bajba. Végül azért a felelős csapattagokat szintén érte retorzió, még ha csak az alakulat, illetve annak tulajdonosa felől is.

Kizárták a győztest és a harmadik helyezettet, változott az IndyCar szezonnyitójának végeredménye

- Reklám -

„A Team Penske IndyCar-csapatát és versenyzőit a Long Beach-i forduló után ért büntetéseket követően a Team Penske belső vizsgálatot indított – olvasható az alakulat közleményében. – Az információk teljes és átfogó elemzése után a Team Penske megállapította, hogy jelentős hibák voltak a működési folyamatokban és a belső kommunikációban.”

- Reklám -

„Ennek következtében Luke Mason [Newgarden versenymérnöke – a szerk.] és Robbie Atkinson [vezető adatelemző mérnök] a Team Penske csapatától felfüggesztésre kerülnek a következő két IndyCar-futamra, beleértve az Indy 500-at is. Emellett Ron Ruzewski [a csapat ügyvezető igazgatója] szintén felfüggesztésre kerül erre a két futamra, ahogyan Tim Cindric [a csapat elnöke] is, aki felelősséggel tartozik a Team Penske teljes működéséért.” Fontos tudni, hogy Cindric az elnöki feladatain kívül versenystratégaként dolgozik Newgarden mellett, fontos szerepe volt a 33 éves pilóta tavalyi Indy 500-győzelmében is.

Botrányos véget ért az idei Indy 500!

A csapat tulajdonosa, Roger Penske elmondta, hogy miért a felfüggesztést választotta a kirúgás helyett. „Alapos vizsgálatot végeztünk, és a történtek alapján senkit sem rosszindulatú szándék vezetett – idézi a RACER az alakulat névadóját. – Ez egy működésbeli, illetve egy kommunikációs probléma volt a csapaton belül. Ezért azt a döntést hoztam, hogy május hónapra felfüggesztjük [őket]. Az [Indy 500] nyilvánvalóan a legnagyobb verseny, amelyet ebben a sorozatban minden évben megrendezünk, így ez egy jelentős büntetés minden érintettnek.”