szombat, április 20, 2024

Palou bakancslistáján mindig ott volt a daytonai 24 órás

Dátum:

Megosztás:

Álex Palou az IndyCar-bajnoki címe után nem sokkal, de még a következő szezon megkezdése előtt a daytonai 24 óráson szerepelhet a Ganassi autójában.

- Reklám -

Álex Palou a daytonai 24 órás során ejtheti meg debütálását az IMSA világában, és hol máshol tenné ezt, ha nem az egyik legnagyobb színpadon. A Chip Ganassi Racing versenyzője az IMSA-szezonnyitón is az istálló autójában tör győzelemre. Csapattársai Renger van der Zande, Sébastien Bourdais és Scott Dixon lesznek.

- Reklám -

Chip (Ganassi, a csapatfőnök – a szerk.) tudja nagyon jól, hogy mindent vezetnék, amit csak a kezem alá tud adni” – fogalmazott a motivációjával kapcsolatban Palou. „Mindenki tudja rólam, ő is, hogy imádok vezetni mindent, aminek négy kereke van. Azt tudtam, hogy akartak egy második autót is az IMSA-versenyekre, de csak nagyjából félidőben vált ez ténylegesen lehetségessé. Arról meg pláne fogalmam sem volt, hogy tesztelhetek, majd vezethetem is!

Palou összes sportautós tapasztalata egyelőre egy McLaren 720S GT3-asra korlátozódik. Ezt annak idején még 2019-ben vezethette a japán Super GT bajnokságban. A Ganassi DPi-Cadillacjét először még decemberben próbálhatta ki.

- Reklám -

„Nyilván más gépekről beszélünk, de sok szempontból pedig érdekes módon egészen hasonló az IndyCarban használt autókhoz” – elemzi Palou újdonsült játékszerét. „Ami az IndyCarban nagyobb kihívás, az az, ahogy az autók mozognak. Itt viszont közel sem látunk úgy, és a kanyarokat sem támadhatjuk annyira. Ezzel együtt egész könnyen lehetett hozzá alkalmazkodni. Érdekes érzés lesz, hogy van tető a fejem felett, illetve hogy nem látom a kerekeket. Izgalmas lesz, elvégre ez az első 24 órás versenyem és szintén az első a DPi-autóban. Nagyon várom már. Ha pedig segítségre van szükségem, jó társaktól tanulhatok.”

A daytonai 24 órás programsorozatának keretében a Roar before the 24 elnevezésű eseményre már most hétvégén sor kerül. A tényleges versenyt jövő héten rendezik.