Tag results for: Chip Ganassi Racing
A legnagyobb kihívó a bajnokot másolná új húzásával
A Ganassi válaszlépésre készül a Penske kockázatos húzására. A bajnokcsapat tavaly mindhárom pilótája kimagaslóan teljesített, ezzel igazolva a Kapitány korábbi döntését.
Eddig dominál a Honda testvére, már visszatérnének az egyik legrangosabb sorozatba
Kisebb meglepetésre az eddig magáról kevés hírt hallató Acura dominálta az eddigi edzéseket Daytonában.
Az élmezőny ülése, amiért Ferrari-pilóták versenyeznek
Bár még van gazdája, máris sorban állnak az Chip Ganassi üléséért a jelentkezők. De a McLaren és Álex Palou tavalyi botránya után még egy év, míg felszabadul a hely.
Szato a különös egybeesésről: Ezt soha nem gondoltam volna!
Az Indy 500 kétszeres győztesét eleinte bántotta, hogy idén csak részmunkaidős állást kap, de most már pozitívabbak az érzései. Beszélt arról is, hogy soha nem hitte volna, hogy pont...
A Verdák főgonoszát is megidézi az új Cadillac
Meglepő festést villantott a Cadillac sportautó csapata. Az eddig használt szürke-pirost igazán vibráló színek váltották.
Villeneuve lesz az új korszak rangidőse
Volt eredménye a tavalyi teszteknek, ugyanis Villeneuve összeállt a Vanwall Hypercar programjával, így indul majd a világbajnoki címért és a Le Mans-i győzelemért.
Subscribe to our magazine
━ popular
IndyCar
Viccnek nevezte az F1-et a regnáló bajnok
Míg az F1-ben szinte borítékolható volt, hogy Max Verstappen nyer a Spanyol Nagydíjon, alig pár órával később Detroitban mozgalmas versenyt láthattunk az élen is.
IndyCar
Verstappent idéző spanyol győzelem Detroitban
A detroiti új helyszínen a verseny nagy részében nem volt kétséges Álex Palou futamgyőzelme, mögötte viszont bőven volt izgalom.
NASCAR
A Red Bull pilótája több segítséget is kap a NASCAR-debütáláshoz
Új pilóta kap majd helyet a Trackhouse Racing „sztárautójában”, miután Kimi Räikkönen már kétszer is lehetőséget kapott NASCAR-ban.
IndyCar
Előrejelzés: káosz a világ legújabb utcai helyszínén
A General Motors főépületéhez költözött vissza az IndyCar detroiti fordulója, a pilóták szerint pedig nehéz lesz ütközés nélkül előzni.
IndyCar
Megosztotta kollégáit az Indy 500-győztes végső manővere
Elég intenzív módon fejeződött be az idei Indy 500, egy utolsó körös sprint döntött Marcus Ericsson és Josef Newgarden között.