vasárnap, május 28, 2023

Tag results for: NASCAR Truck Series

Most először Magyarországon közvetítik majd az Xfinity és Truck Series versenyeket is!

Örülhetnek az amerikai sorozatok rajongói, ugyanis a két sportos TV-csatorna több időt enged a technikai sportoknak 2023-ban.

Megölik a NASCAR-t? – ellentmondásos változást vezetnek be

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy Chastain manőverét betiltják majd, illetve alsóruházatott kell majd viselnie a versenyzőknek, de sokkal nagyobb különbségek is lesznek a NASCAR-ban az előző szezonhoz képest.

Iskolai órák között építi versenyzői karrierjét az új Hamilton

A 20 éves Rajah Caruth a NASCAR egyik előszobájában, a Truck Seriesben versenyez idén (F1-es összehasonlításban ez az F3-nak megfelelő szint). A bőrszíne miatt kiemelt figyelmet kapó pilótának azonban...

Csinos, de csalódás: a pilótanőnek a karrierje a tét idén

Az egyik legjobb csapatnál indul 2022-ben a NASCAR Truck Series-ben a 21 éves Hailie Deegan, akitől sokan erős eredményeket vártak, de egyelőre nem szállította azokat. Ha el akar jutni...

Ki nem találnád, mivel versenyez Max Verstappen karácsonykor!

Alanis King, a Business Insider egyik újságírója érdekes felfedezést tett, amikor ránézett Max Verstappen iRacing profiljára…

Fontos hírek Hailie Deegan jövőjével kapcsolatban

Hailie Deegannek egyelőre nincs szerződése 2023-ra egyik NASCAR csapattal sem, de a Ford akadémiájának egyik kiemelkedő tagja. Így szinte biztosra vehető, hogy 2023-ban valamilyen formában, de ott lesz a NASCAR...

Subscribe to our magazine

━ popular

Páratlan izgalmak: az Indy 500 valaha volt leggyorsabb mezőnye rajtol el vasárnap

Vasárnap újra felbőgnek a motorok a világ legkultikusabb autóversenyén, az Indianapolis 500-on.

„Nem rossz egy fizetős pilótától” – az Indy 500 címvédőjének szokatlan problémája

Egy éve végleg megváltozott Marcus Ericsson sorsa, amikor megnyerte az Indy 500-at. Mégis furcsa elképzelni, hogy az egyre javuló pilótának egy komoly gondja van a csapatával.

Formabontó boxutcával készülnek a legújabb utcai verseny rendezői

Különleges kihívás vár a pilótákra, amikor birtokba veszik majd az Egyesült Államok legújabb utcai versenyhelyszínét.

Szívszorító kiesés után hatalmas baleset jelentett második esélyt a veteránnak

Szívszorító kiesés után hatalmas baleset jelentett második esélyt a veteránnak

Többször is rasszista megnyilvánulás áldozata volt a hétvégén Bubba Wallace

Több szempontból is különleges volt Bubba Wallace számára a North Wilkesborói hétvége, egyrészt a pálya történelmi jelentősége, másrészt a kettős elfoglaltság miatt.