Tag results for: Arrow McLaren SP
Laudát idézi a McLaren jubileumi festése
A brit márka Tripla Koronájának megidézésével ünnepelnek majd az idei Indy 500-on. A három autó a McLaren első monacói, indianapolisi és Le Mans-i győztes járművére hajaz majd.
Már két győzelme is lehetne a McLaren pilótájának
A győzelemhez kétszer is közel kerülő Pato O'Wardot ismét egy tőle független tényező hátráltatta. Először a Chevy-hiba állította meg St. Petersburgben, most Texasban pedig csapattársának kiesése volt az, ami lejobban visszavetette a mexikóit.
A McLaren sztárja szerint az F1 és az IndyCar nem ellenségek
Egy olyan csapat versenyzője emelte ki a két sorozat kapcsolatát, amelyik mindkét sorozatban jelen van. Pato O’Ward, a McLaren pilótája szólalt fel.
Banális hiba miatt veszítette el a futamgyőzelmet a McLaren
Egy pár másodpercig tartó, nagyon frusztráló hiba miatt veszítette el a győzelmet a McLaren kegyeltje, Pato O’Ward.
A McLaren versenyzőjét egyáltalán nem érdeklik a pletykák
Két szerződéses botrányban is érdekelt volt tavaly a McLaren, az F1-ben Oscar Piastri és az Alpine, az IndyCarban pedig Álex Palou és a Chip Ganassi Racing voltak a további érdekelt felek az ügyben.
A McLaren mesterhármasával zárult a szezon előtti tesztelés
Három hét múlva, március első hétvégéjén rajtol az IndyCar szezonja, és az utolsó fontos tesztelést hétfőn és kedden tartották a csapatok a sebringi pálya egyik nyomvonalán.
Az első nap kilenc,...
Subscribe to our magazine
━ popular
IndyCar
A McLaren komoly fejlesztésbe kezd, beköltöznek az Andrettihez!
Szorosabbra fűzi együttműködését a Zak Brown vezette McLaren és az F1-be törekvő Andretti csapata.
IndyCar
Soha senkinek nem sikerült még az, ami az Indy 500-győztes csapat tagjának
Josef Newgarden beleírta magát a történelembe, amikor megnyerte az Indy 500-at, a legnagyobb mérföldkövet azonban nem ő, hanem egy csapattársa érte el.
IndyCar
Amikor egyik legenda búcsúztatja a másikat – mindketten megkönnyezték
Tony Kanaan az idei Indy 500-on akasztotta szögre a bukósisakját, és a levezető körön meglepő gesztust érte egyik vetélytársa irányából.
IndyCar
Másodjára csúszott ki a legendás győzelem a McLaren kezei közül
Egész versenyen az Arrow McLaren három autója tűnt a legnagyobb esélyesnek, a verseny utolsó szakaszában azonban minden szétesett számukra.
IndyCar
Majdnem híres írót talált el a lerepülő kerék az Indy 500-on
Az idei Indy 500 utolsó 15 köre az izgalmas végjáték mellett egy óriási baleset miatt is emlékezetes marad, ami során kirepült egy kerék a pályáról, de nem sérült meg senki.