back to top
vasárnap, december 22, 2024

Egy 23. helynek is tudott örülni Jimmie Johnson

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Eddigi legjobb futamaként értékelte Jimmie Johnson az IndyCar 2022-es St. Petersburg-i szezonnyitóját. Mindezt úgy is, hogy egyébként csak 23. lett.

- Reklám -

Jimmie Johnson hosszú idő után bele tudott szólni a győzelemért folyó csatározásba… Igaz, nem éppen úgy, ahogy azt „ildomos” lett volna. Will Power ki is akadt Johnson jelenlétén, illetve talán még inkább a szerinte elmaradó kék zászlón, amikor az ex-NASCAR-bajnok nem engedte magát lekörözni. Powernek emiatt a felesleges csatározás miatt (sem) volt végül esélye befogni csapattársát, a győzelemig robogó Scott McLaughlint.

- Reklám -

Történt, ami történt, Johnson a maga részéről elégedett a versenyével. „Soha nem éreztem még magam ennyire jól az autóban” – lelkendezik. „Nagyon izgatott vagyok a végeredmény miatt. Alig várom már a következőt. Tudom, hogy az eredmény nem azt mutatja, hogy jó futamot teljesítettem volna, de azt gondolom, ez a gyenge időmérős teljesítményemen múlt. Sokszor volt középmezőnyre érdemes tempónk, volt is, hogy ott tudtam haladni. Sajnos a taktika nem jött úgy ki, hogy ott is maradhassak.

Johnson sajnálja azt, hogy feltartotta az élmenőket. McLaughlin előnye megfeleződött a mögötte helyezkedő Palouhoz képest, mire leküzdötték Johnsont, míg Power is csatába bonyolódott vele. Johnson nem akart csak úgy körhátrányba kerülni.

- Reklám -

Akkor értek utol, amikor azt az instrukciót kaptam, hogy spóroljak az üzemanyaggal. Én spóroltam, ők megjöttek. Aztán amikor azt kérték a rádión, maradjak rajtuk, én maradtam rajtuk. Ráadásul utolértük Tatianát is szinte ezzel egyidőben. Nem akartam én beleszólni a verseny végkimenetelébe, épp ezért amint tudtam, félre is álltam.

Johnson az oválokat várja igazán. „Azt gondolom, ott jóval közelebb lehetek az élmezőnyhöz. A többi versenyen jó lenne célba érni, lehetőleg először stabil top 15-ös helyeken, aztán majd elkezdhetjük nézegetni a top 10-et is. És bár az oválokon egyelőre még nem töltöttem túl sok időt, ott a top 10-től kellene felfelé nézelődnünk a realitásokat tekintve.