csütörtök, március 28, 2024

Korábbi F1-es pilóták is indulnak a megfelezett Daytonai 24 óráson

Dátum:

Megosztás:

Két F1-es pilótát is bejelentettek a héten az IMSA idénynyitó futamára, amelyen visszatér a szokásos menetrend, és nem lesz kvalifikációs futam. Mindössze két év után tújra a szokásos időmérő rendszert alkalmazzák, egy héttel a verseny előtt.

- Reklám -

Egy holland pilóta tér vissza, méghozzá F1-es múlttal

A TDS Racing eddig csak Európában mérette meg magát az ELMS-ben (Európai Le Mans Sorozat), és többször is indulási jogot szereztek maguknak Le Mans-ra is az LMP2-es kategóriában. Jövőre először az IMSA teljes szezonját is lefutják majd a franciák, tehát Daytonában is rajthoz állnak majd.

- Reklám -

Két pilótát jelentettek be a feladatra, az egyik a bronz minősítésű (amatőr) Francois Heriau, a másik pedig Giedo van der Garde, a Caterham korábbi pilótája. A holland a korábban kétes körülmények között megszűnt Racing Team Nederland alakulatát erősítette, az autó is onnan származik.

Durva balhé a holland versenyző körül, nem indul a hétvégi futamon

- Reklám -

Rajtuk kívül az Endurance Cup versenyein az Indy NXT (korábban Lights) egyik frissen kinevezett pilótája, Joshua Pierson ül majd az autóban. A fiatal amerikai Le Mans legfiatalabb indulója lett 2022-ben, de az IMSA-ban sem vallott szégyent, két csapat között váltogatva így is az ötödik legjobb eredményt érte el az egyéni pontversenyben.

Az Cadillacnél Dixon megy, és egy Williams pilóta?

A Ganassi talán senkit nem lepett meg azzal, hogy ismét egyik IndyCar pilótájukat, a tapasztalt Scott Dixont kérték fel, az Action Express Racing azonban húzott egy váratlant, mégpedig egy F1-es pilóta formájában.

Ugyan csak egy versenyen indult a Williams színeiben, Jack Aitken azóta folyamatosan tartalékpilótaként szerepel, és mellette igen változatos endurance karriert futott be. 2021-ben GT3-as autókkal versenyzett, és többek között az ő Spái 24 óráson elszenvedett balesete miatt merültek fel biztonsági kérdések a belga pályával kapcsolatba. Ez később F1-es futamot is veszélybe sodorta.

Idén a szintén Daytonába készülő Racing Team Turkey színeiben indult az ELMS-ben, és Le Mans-ban is rajthoz állt, tehát már van LMP2-es tapasztalata is.

Újabb fantasztikus lépés az Hubert baleset túlélőjének visszatérésében

De nem ők az egyetlenek…

Louis Délétraz korábban a Haas tartalékja volt, és pont Aitkennel együtt mutatkozhatott volna be, ám akkor Pietro Fittipaldira esett az amerikai csapat választása. Azóta a svájci eléggé felszívta magát, a Kubica oldalán nyert két ELMS bajnokság mellett Le Mans-ban dobogós volt, valamint tavaly az IMSA-ban LMP2-es bajnoki címhez segítette John Faranót.

A carracingreporter.com-nak adott interjújában elárulta, most is maradt volna ott, ha nem egy hívás GTP-ből. Ugyan több csapattal és márkával is beszélt, Délétraz végül az Acuránál és a Wayne Taylor Racingnél kötött ki harmadik pilótaként.