back to top
vasárnap, október 13, 2024

Nemsokára akár három női versenyző is lehet az IndyCarban

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

A Paretta Autosport kezdeményezése miatt valószínűleg a közeljövőben nem lesz olyan év, amikor egy IndyCar futamon sem indulna a szebbik nem egyik képviselője sem. De könnyen lehet, hogy 2024-ben akár hárman is ott lesznek a mezőnyben. A tavalyi mezőnyből Tatiana Calderón térhetne még vissza, míg a W Series háromszoros bajnoka, Jamie Chadwick az Indy NXT-ben (korábban Lights) folytatja.

- Reklám -

A legstabilabb női induló

Beth Paretta úgy nyilatkozott legutóbb, hogy az idei négynél több futamon szeretne rajthoz állni jövőre. Ez jó hír Simona de Silvestro terveinek, ugyanakkor még nem tudnak végleges információt, hiszen a szponzorokon is múlik a dolog.

- Reklám -

Paretta elmondása szerint az eddigi támogatók kitartanak a jövő szezonra is mellettük, a csapat pedig az Ed Carpenter Racinggel szeretné folytatni az együttműködést.

Tatiana Calderón
Fotó: Penske Entertainment/Joe Skibinski

Egy befejezetlen ügy 2022-ből

Tatiana Calderón hiába érkezett nagy támogatással az A J. Foyt Racinghez, szponzora a ROKiT nem tudta kifizetni az elvárt összeget. Így év közben, hirtelen kellett abbahagynia a versenyzést. Tehát nem teljesítménye miatt szorult ki, bár legjobb helyezése így is csak egy 15. hely volt.

- Reklám -

„Ha azt nézzük, mennyire voltam felkészülve az év elején, és a csapat pénzügyi helyzetéhez mérten én ültem a harmadik autóban, ami nem ideális, jó munkát végeztem. Nagyon későn írtunk alá, csak három tesztnapom volt, és szinte egyik pályát sem ismertem.”magyarázta.

A jövőt számára a szponzorok határozzák meg, hiszen ugyan vissza tudott térni az F2-be néhány hétvége erejéig, egy kolumbiai énekesnő segítségével tehette meg ezt. A cél viszont továbbra is az IndyCar maradt.

Új esélyes, de vajon ő jelenti majd az áttörést?

A W Series háromszoros bajnoka, Jamie Chadwick az IndyCar nevelőszériájába szerződött, méghozzá az Andrettihez. Ezzel minden lehetősége megvan ahhoz, hogyha jól teljesít az Indy NXT-ben, jövőre akár eggyel feljebb is léphessen.

Emellett marad a Williams juniorja is, tehát két oldalról kap majd szakmai segítséget.

Jamie Chadwick
Fotó: W Series