szombat, április 20, 2024

Újabb fordulat, az F1-be tarthat az IndyCar bajnoka?

Dátum:

Megosztás:

Bár kér fronton is köthető a McLarenhez, egy neves szaktekintély szerint Álex Palou lehet, hogy nem náluk fog kikötni jövőre.

- Reklám -

Álex Palou tavaly év végén az Arrow McLarenhez szerződött volna, de kiderült, még jelenlegi csapatánál, a Ganassinál van érvényes szerződése. Azért az F1-es csapattal így is többször tesztelt, és szinte senki sem kérdőjelezte meg, hogy a füstbement terv ellenére a McLarennél köt majd ki 2024-ban.

F1-es álmok helyett botrány: Palou felszólalt a szerződéséről

- Reklám -

Az idei szezon eredményei alapján azonban megindultak a találgatások, hogy Palou inkább mégis maradna a Ganassinál. A spanyol ugyanis eddig két versenyt nyert meg a 7-ből, és 50 ponttal (egy futamgyőzelemnyi mennyiséggel) vezeti a bajnokságot. Ráadásul a Ganassi mindhárom teljes szezonos versenyzője a bajnokság legjobb 4 helyének valamelyikén tanyázik jelenleg.

- Reklám -

Ezzel szemben az Arrow McLaren – bár a fejlődés jeleit mutatták – nem jutottak el a futamgyőzelemig sem. A szerencse nyilván forgandó, és lehet, hogy a szezon második felében ellentétes képet kapunk majd az erőviszonyokról, de a mezőny egyik legjobb csapatától elszerződni nem tűnik célravezetőnek.

A RACER újságírója, Marshall Pruett szerint Palou célja azonban nem az IndyCarban van. Miután bajnok lett és megmutatta tempóját, számára nem sok újat tud nyújtani a bajnokság, így a gyerekkori álma, a Forma-1 felé fordult a figyelme.

Pruett forrásai szerint Palou ügynökei igen aktívan keresik a lehetőségeket az F1-es paddockban, amikor a McLaren tartalékaként vesz részt a versenyhétvégéken. Ugyan a brit csapat lenne az elsődleges célpont, mind Lando Norris, mind Oscar Piastri legalább 2024 végéig rendelkezik szerződéssel, de lehet, hogy tovább. Úgy tűnik, egy ideig még nem lesz hely a McLarennél.

Ő Grosjean titkos favoritja egy F1-es ülésre

Palou a bajnoki címnek köszönhetően rendelkezik a szükséges pontokkal 2024 végéig. Jelenlegi formáját látva akár meg is hosszabbodhat ez az időszak, de ennek ellenére sietnie kell. Ennek oka pedig nem más, mint a kora.

25 évével felülmúlná az F1-es újoncok nagy részét, de így még elég fiatal ahhoz, hogy egy csapat legalább középtávon számíthasson rá. Ilyen korban keveseknek adatik meg a lehetőség, így ha van hely számára, mindenképpen ki kell használnia.