back to top
csütörtök, május 9, 2024

Tag results for: Firestone Grand Prix of St. Petersburg

Grosjean az élről esett k...

Nem jött össze Romain Grosjean első IndyCar győzelme a második pole-ja után sem, miután ütközött a tavalyi győztes Scott McLaughlinnal.

Újabb ijesztő baleset az ...

Másodjára is repült autó St. Petersburgben, nem bírtak magukkal az IndyCar-pilóták, az Andretti pedig újabb csalódást könyvelhetett el.

Hatalmas balesettel indul...

Már az első körben röppent a piros zászló az IndyCar idénynyitóján, miután a több autó ütközött össze a St. Petersburg-i utcai pályán.

Grosjean már elfelejtette...

Némileg önmagát is meglepte Romain Grosjean azzal, hogy a "nem túl jól sikerült" körét egy merész féktávval végül pole pozícióra tudta váltani.

A pilóták a széteső pályá...

Az IndyCar idénynyitóján többen is szenvedtek a gyakorlások során, és – utcai pályáról lévén szó – a falat is többször eltalálták.

Ekkor lesznek a 2023-as é...

Van mit várni 2023-ban is, a "szokásos" felhozatal mellett például, változik az IndyCar detroiti versenyének helyszíne, a belvárosban is rendeznek majd NASCAR futamot, érkezik egy adag új Hypercar és egy extra F1-es futam is.

Subscribe to our magazine

━ popular

Minden idők legszorosabb ...

Kyle Larson a NASCAR Cup Series történelmének legszorosabb befutója során nyerte meg a Kansas Speedway-en tartott viadalt.

Az Andretti az IndyCar-fu...

Az Andretti Global új európai főhadiszállásának megnyitóján nyilatkozott Michael Andretti és Dan Towriss az alakulat céljairól.

Kyle Larson „igazán semmi...

A doveri NASCAR Cup Series versenyen a második helyen végző Kyle Larson elmesélte, hogy milyen volt a futam hajrája az ő szemszögéből nézve.

Elfogyott a türelem: a Mc...

A McLaren kitette a sérüléssel küzdő David Malukast. A 22 éves pilóta így egyetlen IndyCar-futamon sem képviselhette a csapat színeit.

A pályára beeső „próbabab...

Scott McLaughlin nyerte a Barber Motorsports Parkban rendezett IndyCar-futamot, amelyet egyszer egy furcsa ok miatt kellett megszakítani.