back to top
szerda, május 8, 2024

Visszavonják a NASCAR idei egyik legnagyobb újítását

Dátum:

Megosztás:

A Rájátszás egy futamát, ráadásul egy kör végét fogja befolyásolni az utolsó előtti pillanatban hozott szabályváltoztatás.

- Reklám -

A NASCAR 2017-ben vezette be a szakaszközi szüneteket, év elején azonban úgy döntöttek, hogy az épített pályás versenyeken visszaállítják a folyamatos versenyzést. Az év eleji futamokon nem is volt ezzel baj, a sok sárga zászló miatt mindig összerázódott a mezőny.

Hétéves szünetet szakít meg az austini futam

- Reklám -

Watkins Glenben és Indianapolisban a NASCAR úgy alakította ki a szakaszokat, hogy a stratégia tekintetében ne lehessen a szakaszokra és a futamgyőzelemre egyszerre rámenni. Ehhez képest igencsak egyhangú vonatozás zajlott a futamon, a várt fordulatok pedig elmaradtak. Mindkét versenyen mindössze egy-egy sárga volt, így nagyon szétszóródott a mezőny, a verseny végén pedig csak egy „sima” befutóra került sor a NASCAR szokásos, végsőkig fokozott befejezéséhez képest.

- Reklám -

Olyannyira nem történt semmi, ami megakasztotta volna verseny folyamát, hogy idő tekintetében a Watkins Glen-i verseny 1971 óta a legrövidebb volt a NASCAR Cup Seriesben, hiszen nem tartott el két óráig.

A testület ennek hatására az izgalmak növelése érdekében a Charlotte-i Rovál esetében visszahozza a szakaszközi sárga intézményét.

„Talán az határozta meg legjobban a döntéshozatalt, hogyha visszatekintünk az elmúlt 5 épített pályás versenyre, akkor látjuk – hogy bár mindenki teljesítmény szempontjából jól vezetett – lenne olyan, dolog, a szünetek visszavezetése, ami jobbá tenné a versenyeket. Volt lehetőségünk arra, hogy meghozzuk ezt a döntést” fejtette ki a SiriusXM NASCAR Radio-nak Elton Sawyer, a NASCAR alelnöke.

Ahogy az történt másik versenyeken is, a Rovál-futamon változtatnak az újraindítási zónán, hogy elkerüljék az első kanyaros ütközéseket. Ezúttal a sikán kijáratától lehet majd nyomni a gázt az újraindítrásoknál.

Máris vitát és óriási csattanást okozott a NASCAR új szabálya