péntek, április 19, 2024

Kyle Busch felségterületére érkezik a NASCAR mezőnye

Dátum:

Megosztás:

Kyle Busch nagyon érzi, hogy is kellene versenyezni az Auto Club Speedway pályáján. A számai a pályán minimum impozánsak.

- Reklám -

Kyle Busch annak idején, még 2005-ben itt szerezte karrierje első NASCAR Cup-győzelmét. Itt jött össze a kétszázadik is a három nemzeti sorozatot összesítve 2019-ben. Busch számára az Auto Club Speedway tehát az egyik legkedvesebb helyszín a versenyaptárból. Ő a legsikeresebb Cup-versenyző Kaliforniában a maga négy sikerével, emellett pedig tudott itt nyerni hat Xfinity- és két Truck-futamot is.

- Reklám -

Hogy kicsit tovább görgessük Busch elképesztő statisztikáit: legutóbbi kilenc Cup-futamából hetet fejezett be a top 3-ban, ez pedig 77,8%-os arány. Ebben benne van három győzelem is, ráadásul 2011 óta nyolcszor végzett a top 10-ben.

De miért megy neki ilyen jól a szezon második helyszínén? „Nagyon szeretem ezt a pályát, szeretek Kaliforniába menni” – mondja Busch. „Ez egy versenyzőbarát pálya, amely az idő múlásával csak jobb lett. Ki tudja, az aszfalthoz talán az építés óta nem nyúltak hozzá. Jó rég volt, de jól öregedett a pálya. Még a falhoz is fel tudsz menni, és ott is jól lehet menni.

- Reklám -

Harvick nemrég arról beszélt, ez a pálya lesz a Next Gen autók első igazi tesztje a durva aszfalttal és az ezzel járó gumihasználattal.

Busch szerint: „Egyszerűen meg kell találni azokat az apróságokat, amit szeret az autó. Akár a beállításról beszélünk, akár a konkrét vezetéstechnikai dolgokról. Meddig lehet elmenni ezekkel az autókkal? Mi a határuk? Mennyire lehet ezeket beengedni a kanyarokba fékezés után, mennyivel fog jobban tapadni? Ezeket mind meg kell nézni. Az új autóval sok lesz persze az újdonság. De a múltban két teljesen más versenyt adott, ha fent vagy ha lent futottad.

Kyle Busch a 2022-es szezont egy hatodik hellyel kezdte a Daytona 500-on.