péntek, április 19, 2024

Álomszerűnek nevezte első NASCAR-os oválpályás versenyét jövő év egyik legjobban várt pilótája

Dátum:

Megosztás:

Kettős küldetése volt a hétvégén a NASCAR első utcai győztesének: Indianapolisban ugyanis a Truck Series versenyén is részt vett, méghozzá oválon.

- Reklám -

Shane van Gisbergen pénteken az Indianapolis Raceway Park rövid oválján 15 perc gyakorlás után a 28. helyről vágott neki a versenynek, és lassan, de folyamatosan jött fel a rangsorban. Az első két szakaszban a 20. hely környékén „intették le”, és rövid ideig után haladt a 15. helyen is, bár utána körhátrányba került, és végül 19. lett.

- Reklám -

„Hihetetlen volt, de egy kicsit azért bosszant a dolog. 10 körrel vége előtt kerültem körhátrányba, de fel tudtam venni a tempót, és jó csatákat vívtam, szóval nagyon élveztem.” emelte ki van Gisbergen.

„Egyszerűen az álmomat élem.”

- Reklám -

Versenyzőként nem volt megelégedve magával, de máris tudta, min kellene javítani legközelebb.

„Sokat kell még tanulnom. Néha ugyan megvolt a sebesség, de az utolsó etapra rossz változtatásokat hoztunk, így visszaestem egy picit. Viszont még így is nagyon élveztem.”

Nemcsak Európánál, hanem egy másik kontinensnél is izgalmasabb a NASCAR világa?

Ezúttal nem jött a meglepetés, de így is jó eredménnyel zárt

Vasárnap aztán jött a Cup Series-verseny az Indy Road Course-on, ahol ugyan nem tudta megtartani a 100%-os nyerési mutatóját, van Gisbergen azonban így is toronymagasan a legjobb beugró pilóta volt.

Mivel a csapatoknak erről a helyszínről már volt adatuk, az új-zélandi nagyobb hátrányból várhatta a versenyt, mint Chicagóban. Ennek ellenére nem zavartatta magát, és a nyolcadik helyről végig ugyan nem a közvetlen élmezőnyben autózott, de megállta a helyét a mezőnyben.

„Egyszerűen csatáztunk jó versenyzőkkel, talán Larson és Bell volt ott. Sajnos elém jöttek ki az utolsó kiállás után, de így is jó volt még egy top 10-es eredmény szerezni a Project 91-nak. Mindenki jót érezte magát a hétvégén, remélem visszajöhetek majd, hogy újra megpróbáljam.” nyilatkozta versenyéről a végül 10. helyen végző pilóta.

Alternatív stratégiája miatt a kiállások közben van Gisbergen még egy kört is vezetett, de végül a 10.  helyen fejezte be a versenyt, amivel a legjobb lett a beugró pilóták közül.

Brodie Kostecki ugyan a 11. legjobb időt autózta, de hátrasorolták, ennek ellenére azonban fel tudott jönni a 22. helyre. Mike Rockenfeller 13-mal javította meg a rajtpozícióját, és végül kettővel végzett ausztrál kollégája mögött.

A korábbi F1-es pilótákat főleg Ricky Stenhouse Jr. hátráltatta, Jenson Button azon kívül büntetések, Kamui Kobayashi egy megpördülés után lett 28., illetve 33.

Van Gisbergem minden valószínűség szeront jövőre a NASCAR Cup Series mezőnyének tagja lesz a Trackhouse Racinggel, az azonban még nem biztos, hogy oválversenyeken is indul majd.