vasárnap, április 14, 2024

A legkisebb különbséggel avattak bajnokot a NASCAR-ban!

Dátum:

Megosztás:

Egy kezdeti dráma után három pilótára csökkent a bajnokesélyesek köre, de így sem maradt kevesebb izgalom a végére, egymás mögött ért be a pontverseny első három helyezettje, így egy pont döntött a cím sorsáról.

- Reklám -

A NASCAR Cup Series bajnoki címéért négy pilóta maradt versenyben, a Rájátszás képlete pedig egyszerű: aki hamarabb ér a célba, az lesz a bajnok négyük közül. Christopher Bell, a Toyota egyetlen jelöltje sorozatban másodjára került be a döntőbe; William Byron győzött idén a legtöbbször; csapattársa, Kyle Larson két éve nyerte meg ugyanúgy Phoenixben a bajnoki címet; Ryan Blaney pedig elképesztő formát mutatott az elmúlt néhány versenyen.

Egy rekord már most megdőlt a NASCAR bajnoki döntőjével kapcsolatban

- Reklám -

Az első szakaszban William Byron uralta az élmezőnyt, míg a rajtrács hátsó feléből induló Ryan Blaney és Christopher Bell felzárkóztak a legjobb tízbe. Jól teljesített az utolsó futamát teljesítő Kevin Harvick és Ross Chastain is, a Hendrick Motorsports két bajnokesélyese, Byron és Kyle Larson mellett ők alkották az élmezőnyt.

- Reklám -

A második szakasz elején azonban összeállt a bajnoki négyesfogat, ugyanis mind a négy, még versenyben lévő pilóta egymást követték a pályán, miközben Harvick és Chastain nyúlt el az első két helyen. Blaney és Byron vetekedtek az első helyért, és többször látványosan vívtak egymással.

A szakasz felénél egy újabb technikai hiba írta át a bajnoki esélyeket, Homestead után ismét a Joe Gibbs Racingnél akadt gond, méghozzá Bell autóján mentek tönkre a fékek. A pilóta a falba csapódott, és azonnal kiesett, amivel már csak hárman maradtak a bajnoki harcban.

Hatalmas dráma alakította át a NASCAR rájátszását

A sárga kettéválasztotta a szakaszt, így mindenki kijött kereket cserélni. A kavarodásban Martin Truex Jr. és Chris Buescher került az élbolyba. Utóbbi meg is nyerte a második szakaszt, de utána egy rossz kiállás miatt visszaesett a sorrendben.

Blaney ezután váltott tempót. Bár a vetélytársak mögött ért vissza a boxutcából, nemcsak mellettük ment el, de Truexet is otthagyta, és az első helyen haladó Chastain után eredt.

Byron és Larson alávágással próbálkoztak az utolsó tervezett kiállásnál, rájuk egy körrel később reagált Chastain és Blaney. A Hendrick Motorsports pilótáinak azoban csak ideiglenesen sikerült csökkenteniük a hátrányukat.

Az élen Blaney 60 körrel a vége előtt bonyolódott csatába Chastainnel, és később Truex is csatlakozott a kiélezett  harchoz. Többször össze is értek, de végül visszaállt az eredeti sorrend közöttük.

Úgy tűnt, kettejük számra az egyedüli reményt egy sárga jelentheti, és ezt meg is kapták, ugyanis Kyle Busch pördült meg, amikor 40 kör volt hátra a szezonzáróból. A kiállásoknál tényleg előnyt jelentett a jobb pitbox. Az előnyösebb pozícióban lévő Larson és Byron el tudott menni a mezőny sűrűjében kereket cserélő Blaney mellett, aki ráadásul beragadt Chastain mögé, aki mellett korábban nem tudott elmenni.

Denny Hamlin és Erik Jones csak két kereket cserélt, így az élre jöttek ki Larson elé. Mégis  a negyedik helyről induló Chastain kapta el legjobban a rajtot, Larson csak mögé tudott besorolni. Mögé ért fel Blaney, aki Byront másodjára is le tudta győzni a pályán.

Larson hiába tudott körökön át védekezni a jobb tempóban érkező Blaney ellen, 20 körrel a vége előtt megtörtént köztük a helycsere. A Penske pilótája innentől nem is engedte ki a kezéből a második helyet, így közvetlenül Larson és Byron előtt lett a NASCAR Cup Series 2023-es bajnoka, amivel a csapatának sorozatban másodjára szerzett címet Joey Logano tavalyi sikere után.

Ryan Blaney, Team Penske, NASCAR Cup Series
Fotó: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR