back to top
csütörtök, május 30, 2024

Larson: Nem én vagyok a favorit, de nem szabad feladni

Dátum:

Megosztás:

Bár ő az egyetlen, aki korábban bajnok tudott lenni a végső négyesből, Kyle Larson nem gondolja azt, hogy ő lenne az esélyes az idei címre.

- Reklám -

Egyedül Christopher Bell volt mindkét évben a bajnoki döntőben a Next Gen-érában, William Byron nyerte idén a legtöbb versenyt, Larsonnak két hete is volt a fináléra készülni, Blaney pedig jó formában van. Mindegyik pilóta mellett szól valami, így – fogadóirodák szerinti legnagyobb sansszal rendelkező – Larson úgy véli, csak apróságok fognak dönteni közöttük.

- Reklám -
William Byron, Kyle Larson, Ryan Blaney, Christopher Bell, NASCAR Cup Series
Fotó: James Gilbert/Getty Images/NASCAR

„Muszáj megvizsgálni az elmúlt néhány versenyt, ezek alapján pedig Blaney tűnik ki nekem közülünk. Ha én határoznám meg az odds-okat, ő lenne a favorit, de mondom, nem sokkal. Mi négyen eléggé hasonlóak vagyunk, úgyhogy jó verseny lesz. Bárki is nyer majd, megérdemli”nyilatkozta a 2021-es bajnok a verseny előtti sajtónapon.

Ami a phoenixi eredményeket illeti, egyedül Bell nevén esik csorba. Larson két éve húzta be a bajnoki döntőt, Blaney azóta nem végzett a legjobb négyen kívül az oválon, míg Byron a tavaszi versenyen tudott nyerni.

- Reklám -

„Szerintem csak gyors autó kell, és kész. Hasonlóan gondolkodom, mint 2021-ben, hogy ugyan jó lenne a leggyorsabb autóval dominálni, de igazából csak az a fontos, hogy ottmaradjon az ember a tűzközelben.

Ha nem minden tökéletes, vagy nem vagy első 40-50 körrel a vége előtt, nem szabad feladni a reményt. Muszáj ott maradni, mert hirtelen megváltozhat minden, és akkor a csapatod könnyen az élre repíthet.

Ahogy mondtam, hasonló, mint 2021-ben, amikor negyedik helyen haladtam, és majdnem feladtam. Erre jött egy sárga, kijöttünk cserélni, a többi pedig már történelem. Ott kell maradni, a lehető legjobbat nyújtani, és onnantól bármi is az eredmény, az ember büszke lehet rá.”

Kyle Larson, Hendrick Motorsports, NASCAR CUp Series
Fotó: Christian Petersen/Getty Images/NASCAR

Larson a pálya egyik sajátosságát is kiemelte, hogy meglepő módon az időmérő is kulcsfontosságú lehet, hiszen – ha a pályán ugyan sok minden történhet – a rajtsorrend alapján lehet pithelyet választani. Az elmúlt két évben a pole-t megszerző embert nyert, és lett bajnok, de az utóbbi 10 versenyből kilencszer csak egyszer nyertek futamot a legjobb haton kívülről.

„Az időmérő minden versenyen fontos. Ha nem szerzem meg a pole-t, és vele az első helyet a pitben, akkor talán mást mondanék. De így, hogy már voltam jó helyzetben, már látom, mennyire fontos az ilyesmi.”

Ezek alapján Larson csapattársa, William Byron várhatja a legjobb helyzetből az idei utolsó NASCAR-versenyt. Larson is a boxutca végén lesz, míg Blaney és Bell inkább az elejére választottak helyet.