back to top
kedd, október 15, 2024

Rossi jövőre végre magára talál?

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Az F1-ből rögtön Indy 500-at nyert, majd évekig leszállóágban volt Alexander Rossi. Ugyan idén nyert egy futamot, most csapatváltással igyekezne visszatérni a csúcsra.

- Reklám -

Három év után tudott nyerni ismét az Andretti színeiben, ezzel pedig Rossi valószínűleg megmentette a karrierjét. A csapattól így is meg kellett válnia, de a McLarent meggyőzte, így továbbra is marad a mezőnyben.

- Reklám -

Könnyen lehet, hogy cseberből vederbe kerül, ugyanis hiába az Andretti formája, tavaly a McLaren sem futott éppen álomszerű szezont. A környezetváltozást azonban mindenképp üdvözli, hiszen nem csak csapatot vált, hanem motorgyártót is.

A Chevrolet éppen javulást mutatott tavaly, ez jó jel. Rossinak viszont sok mindent újra kell tanulnia majd az új környezetben.

- Reklám -

Az Andrettinél eltöltött 7 éve alatt általában az utcai pályákon volt a legjobb, míg az oválokon gyengébb, és általában ez is állította meg a bajnoki címért folyó harcban.

„A bajokságot akarom megnyerni, erről szól számomra az egész. Az Indy 500 király, meg minden, de vasárnap engem a dupla pontok motiválnak.”nyilatkozta Rossi az idei nagy verseny előtt.

Hamarosan nagy változás jöhet az IndyCar-ban

Akkor éppen előtte végzett két 2023-as csapattársa, Pato O’Ward és Felix Rosenqvist, valamint a jövőre szintén McLarennel induló Tony Kanaan. Rossi éppen a fejlődést nevezte meg, mint vonzóerőt, amikor csatlakozott az új csapatához.

„Le a kalappal az előtt, amit Zak az F1-ben véghez vitt, szerintem ez magáért beszél, hogy a jó embereket tette a megfelelő helyekre. Egy bukdácsoló csapat előrébb lépett, és jó ideje a legjobb szezonjukat futották. Persze, idén a szabályváltozás miatt ez kicsit más volt, de Zak része volt a McLaren felemelkedésének.” – mondta a kaliforniai Zak Brownról, akinek a csapatában már egyszer versenyezett Bathurstben.

Ami pedig a motorgyártót illeti, Rossi a Honda támogatásának köszönhette legutóbbi szerződését. Ráadásul a testvérmárka Acurával vett részt az IMSA versenyein, és a japánok támogatták Baja 1000-es részvételét is.