péntek, március 29, 2024

Megjött Palou étvágya, már oválgyőzelmek lebegnek a szeme előtt

Dátum:

Megosztás:

Álex Palou úgy lett bajnok a 2021-es IndyCar-szezonban, hogy oválversenyt például nem nyert, és az időmérőkön sem volt kimondottan erős. Idén ráfekszik ezekre is.

- Reklám -

2021-ben Álex Palou a Dale Coyne Racing-Team Goh koprodukciótól a Ganassihoz szerződött, majd rögtön bajnoki címet is ünnepelhetett. A cím felé vezető úton háromszor tudott futamot nyerni, azonban sem Barber, sem Road America, sem Portland nem volt oválpálya. Ezzel együtt egyébként kimondottan jó eredményeket hozott az oválpályákon, Texasban például negyedik lett, Indianapolisban pedig csak Hélio Castroneves bizonyult jobbnak nála. A jó versenyeredményeknek ráadásul még úgy istenigazából egy erős időmérős teljesítménnyel sem alapozott meg, hiszen technikailag csak egyetlen pole-pozíciót szerzett. A másik alkalommal, Texasban az időmérő elmaradt az eső miatt, így került a rajtrács élére a bajnoki állás nyomán.

- Reklám -

Versenymérnöke, Julian Robertson szerint Palou egyetlen hiányossága a tapasztalat oválpályákon. Az érintett azért ennél önkritikusabb. „Sok részletbe persze nem fogok belemenni, de igen. Eddig alig tíz oválversenyen vagyok túl. Lehet, hogy pont tízen. Hosszú út áll még előttem a megfelelő tapasztalatok megszerzéséig. Meg kell tanulnom, hogy kezeljem a versenyeket, vagy ha egy addig általam még nem látott pályára megyünk” – kezdett bele az önelemzésbe Palou a Motorsport.com kérdésére.

Volt még, amivel Palou elégedetlen volt 2021-ben. „Az ovál az egyik rész, az időmérő pedig a másik. Rá kell fókuszálnunk a jobb egykörös tempóra és a jobb rajthelyekre. Persze általában ott tudtunk lenni a Fast Sixben, vagy legalább a top 10-ben, ami jó hír. De pole-ból csak egyszer indulhattam. Remélhetőleg ez javulni fog idén. Egyszerűbb lenne az életünk ebben az esetben.

- Reklám -

Palou számára az Indy 500 egy igazi önbizalom-hullámvasút volt. „Az időmérőn egy balesettel indítottam, aztán a versenyen meg hirtelen a vezetésért harcoltam. Ami össze is jött, magunk sem tudtuk teljesen, hogyan! Ki tudja, több tapasztalattal talán még jobb esélyünk lett volna… Idén remélhetőleg összejön az első győzelem oválon.