kedd, április 16, 2024

Kellettnek nem kellett egy újabb szezon A.J. Foytnál

Dátum:

Megosztás:

Saját döntéséből nem próbálkozik meg még teljes szezonnal az A.J. Foyt egyik pilótája, Dalton Kellett. Csapat már két pilótát jelentett be, így csak bővítéssel lehetne megoldható számára a folytatás.

- Reklám -

„Meghoztam a döntést, hogy nem folytatom az A.J. Foyt Racing 4-es Chevrolet-jével. Nem volt könnyű, hiszen én és a csapat is sok időt és erőfeszítést áldoztunk arra, hogy összehozzunk egy 2023-as programot. Sajnos azonban, az a legjobb döntés számomra, hogy továbblépjek.” írta Kellett a közösségi médiában.

- Reklám -

Az eddig Indy Lights pilóta, Benjamin Pedersen és a visszatérő Santino Ferrucci után került nehéz helyzetbe a kanadai. Egy lehetséges harmadik autóval még akár egy-egy versenyre visszatérhet, hiszen jó viszonyban vált el a csapattól a megbeszélések után.

„Őszinte és szívből jövő köszönetem A.J.-nek és Larrynek, valamint az egész csapatnak. Mindig is hálás leszek, hogy velük kezdhettem el az IndyCarban versenyezni, és jó emlékekkel távozom majd tőlük.

- Reklám -

Ebben az időben emberként és versenyzőként is sokat kaptam, és örülök, hogy hozzájárulhattam a projekthez. Ilyen kevéssé esélyes csapattal versenyezni nem könnyű, de büszkék lehetünk néhány pillanatra.”

Kellett kiemelte, nincsenek még bejelenhető tervei, de megköszönte az A.J. Foyt Racing szurkolóinak is a támogatást.

Visszatér a Ferrucci, rosszhírű IndyCar pilóta, aki idén három csapatnál is vezetett