back to top
péntek, június 21, 2024

Visszatér a Ferrucci, rosszhírű IndyCar pilóta, aki idén három csapatnál is vezetett

Dátum:

Megosztás:

Két év bizonytalanság után Santino Ferrucci teljes szezont futhat az IndyCar mezőnyével, az A.J.Foyt színeiben.

- Reklám -

Az amerikai 2021-ben öt versenyt teljesített Rahalék csapatában, idén pedig háromszor indult, mindegyik alkalommal másik csapatban. A Dreyer Reinbold Racinggel az Indy 500-on vett részt, ez volt előre betervezve, a másik két alkalom „csak” helyettesítés volt.

- Reklám -

Bár anno mindig is a balhésabb versenyzők közé sorolták, Ferrucci kifejezetten jól ment az oválokon, főleg Indy 500-as eredményei kiemelkedőek.

Még Josef Newgarden helyére is eséllyel pályázott, amikor honfitársa Iowában balesetet szenvedett. Végül azonban felépült a következő versenyre, így Ferrucci nem mutatkozott be a Penskénél is. Az viszont elimerendő, hogy szinte az egész mezőny elsőszámú beugróként tekintett rá 2022-ben.

- Reklám -

Az A.J.Foyt az utóbbi évben nem örülhetett sikernek. Kyle Kirkwood ugyan egyszer végzett top 10-ben, újoncként viszont ez is elég volt, hogy legyőzze a másik autóban indul Dalton Kellettet. A harmadik autó pedig – hiába osztozott rajta Tatiana Calderón és JR Hildebrand – végig sem jutott a szezonon szponzorációs problémák miatt.

„Izgalmas lesz teljes szezonra visszatérni az IndyCarba. emelte ki Ferrucci. – Az elmúlt két évben megviselt a részmunkaidő. Pilóta vagyok és versenyezni szeretnék.

Különböző csapatokkal dolgozni érdekes volt, arra büszke vagyok, hogy mindegyik autóban meg tudtam mutatni a sebességemet és a kiegyensúlyozottságomat.”

Nyilatkozatában azt is elárulta, hogy a 14-es Chevyt kapja majd meg, Kirkwood autóját, aki közben az Andretti Autosporthoz pártolt át. A csapat másik 2022-es pilótája, Dalton Kellett ezek szerint még reménykedhet, hiszen nem az ő helyére érkezett.

Igaz, a már bejelentett újonc, Benjamin Pedersen sem kapott még rendszámot, tehát könnyen lehet, nem Ferrucci, hanem a zöldfülű kapja majd meg az autóját.