péntek, február 23, 2024

A történelem legbrutálisabb becsapódását élte túl, 18 hónap múlva visszatért

Dátum:

Megosztás:

19 évvel ezelőtt ezen napon szenvedte el Kenny Brack az IndyCar történetének egyik legbrutálisabb balesetét, melyet csodával határos módon túl élt.

- Reklám -

Kenny Bräck 1966. március 21-én született svéd autóversenyző. A visszavonulásáig a CART, az Indy Racing League és az IROC sorozatban versenyzett. 1998-ban megnyerte az Indy Racing League bajnokságát, 1999-ben pedig az Indy 500-at, így ő lett az első svéd versenyző, aki megnyerte a versenyt.

- Reklám -

A 2003-as szezonban Bräck már veteránnak számított, és a karrierje lefele ívelőben volt, hiszen a mezőny egyik legjobb csapatától, a Chip Ganassi Racingtől a Team Rahalhoz igazolt.

A svéd versenyző nem nyert versenyt abban az évben, mégis a texasi szenzárón a futamgyőzelemért harcolhatott.

- Reklám -

Bräck a negyedik helyen haladt, amikor előzés közben az autójának bal első kereke összeért Thomas Sheckter jobb hátsó kerekével.

Az autó a levegőbe emelkedett – kb 350 km/h-s sebességnél – és repülve a pályát a nézőtértől elválasztó kerítésbe csapódott.

Nem nagyon emlékszem, hogy pontosan mi történt. Pont a kerítést tartó póznát találtam el, ami sajnos véget vetett a napunknak” – mondta humorosan Bräck.

Az akkor 37 éves versenyző mindkét lába, a bordái, a szegycsontja, csigolyái eltörtek, majd később agyi sérülést, és szemkárosodást is megállapítottak nála.

Már az óriási tény volt, hogy a 214G-s ütközést túlélte, hiszen már 50G felett is halálos erejűnek számít egy becsapódás.

Bräck fantasztikus visszatérése

Bräck elképesztő akaraterőről tett tanúbizonyságot, hiszen 18 hónapnyi rehabilitáció után visszatért a pályára – igaz 2005-ben felhagyott az IndyCarral.

Nem féltem, amikor újra beültem az autóba. A visszatérésemkor a leggyorsabb időt mentem az edzésen” – magyarázta Bräck.

Persze, felmerült bennem a kérdés, hogy megvan-e még a szükséges sebességem és mentális erőm, de ez már néhány kör után eldőlt.

A legnehezebb az volt, hogy egyáltalán visszajöjjek. Könnyebb volt felsorolni, hogy mi maradt ép a testemben a bukásom után!

214G-s ütközést szenvedtem el, és a fülemben az érzékelő 193G-nél kiakadt, szóval el lehet képzelni, hogy ez egy olyan baleset volt, amit az ember nem úszik meg karcolás nélkül. 18 hónapig tartott a napi rehabilitáció és edzés, hogy újra vezetni tudjak.

Abban a korban, amikor visszatértem, már nem voltam felkészülve arra, hogy továbbra is ilyen keményen dolgozzak, és minden percemet a győzelem elérésére fordítsam. Ugyanakkor nem vonzott, hogy a középmezőnyben fussak. Ezért vonultam vissza.

Bräck a McLaren Automotive munkatársa, ahol az utcai autók fejlesztésével foglalkozik. 2018 májusában vette át a vezető tesztpilóta szerepét, alkalmanként pedig rallyzik is.

Egy ideig ő volt a menedzsere a későbbi Forma-1-es és IndyCar-pilótának, Marcus Ericssonnak, aki Bräck után a második svéd lett, aki megnyerte az Indy 500-at.

2013 júliusában a brit Autosport magazin Bräcket az 50 legjobb pilóta közé választotta, akik soha nem versenyeztek a Forma-1-ben.