back to top
szombat, október 5, 2024

Így emelkedhet ki egy jövő évi újonc a mezőnyből

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Az elmúlt két évben kiválóan teljesítő Tom Blomqvist az IndyCar új autójával is rendkívül versenyképes tempóra lehet képes Mike Shank elmondása alapján.

- Reklám -

A brit pilóta első nekifutásra megnyerte az IMSA legfelső kategóriájának bajnoki címét a Meyer Shank Racing Acurájával, majd idén, a hibrid GTP-éra első évében is a legtöbb pontot gyűjtötte volna csapatával, hogyha a Daytonai csalásért nem büntetik meg őket szigorúan.

Saját gyártója köpte be a daytonai győztest

- Reklám -

Közben ugyanazzal a csapattal bemutatkozhatott az IndyCarban is, három verseny erejéig ugrott be a sérült Simon Pagenaud helyére. 2024-ben teljes szezont teljesíthet a sorozatban, méghozzá rögtön egy olyan technológiával, ami mindenkinek új lesz, hiszen a bajnokságban hibrid motorokra váltanak.

- Reklám -

„Nagyon sok gyors pilóta van, akik az agyuk teljes részét arra fordítják, hogy összerakjanak egy gyors kört. Az igazán kiváló versenyzők azonban egy fokozattal feljebb teljesítenek, és több információt képesek befogadni” – utalt arra a motorsport.com-nak Mike Shank, hogy az energia beosztásával egy teljesen új vetülete is lesz majd az IndyCar-versenyeknek.

Teljesen felforgatja majd a stratégiát a hibrid rendszer érkezése

„A GTP nagyszerű példa erre. Tom gyors, és minden kapcsolóra odafigyel közben, ez az IndyCar-ban új dolog. Neki megvan erre az agya, és a kollégájának Colin Braunnak is.”

Még sok dolog nem tisztázott a rendszer bevetésével kapcsolatban, többek között az sem, hogy a pilóták fogják-e kezelni a rendszert, vagy automatikusan is lehet vezérelni majd az energiavisszanyerést, illetve a felhasználást.

Shank azonban magabiztosan állítja, bárhogy legyen is, Blomqvist és csapattársa, a korábbi Formula E-pilóta Felix Rosenqvist megbirkóznak majd a feladattal.

„Nekem az a jó, ha minél bonyolultabb a dolog, mert két olyan srác vezet majd nálam, akiknek sok tapasztalatuk van az elektromos meghajtással, és kezelni tudják majd ezt. Ez az én álláspontom, de majd meglátjuk, mi lesz. Az is lehet, hogy automatikus lesz az energiatermelés, és akkor mindenkinek egyenlően lesz könnyebb.”

Az IndyCar mezőnyében nem Blomqvist lesz az egyedüli hasonló tapasztalattal, ugyanis néhány verseny erejéig többen is megfordultak a GTP-autókban, többek között Scott Dixon (Cadillac), Josef Newgarden (Porsche) és Colton Herta (BMW).

Ők mindannyian visszatérnek majd a 2024-es Daytonai 24 órásra (kiegészülve Marcus Ericssonnal), így még a szezon kezdete előtt több tapasztalatot gyűjthetnek majd a hibrid rendszerekkel.