2009 óta nem nyert bajnokságot, mégis idén ez a célja a kiegyensúlyozottságot hangsúlyozó Chip Ganassi pilótának. Marcus Ericsson környékén gyülekeznek a bíztató jelek, de még nem jött össze minden számára.
A negyedik IndyCar-os évét taposó svéd tavaly ugyanannyi top 10-es eredménnyel zárt, mint bajnok csapattársa Álex Palou. Első győzelmét is megszerezte, a javulás tehát szemmel látható. Az egyenletes teljesítmény mellett azonban még egy szinttel feljebb emelné a sebességi fokozatot, hogy ténylegesen a bajnoki esélyesek közé sorolják.
Bár Ericsson eddig főleg az utcai pályákon alakított nagyot, nem is véletlenül:
„Egy kicsit nehezebbek [az utcai pályák], mint Európában, több az egyenetlenség az aszfalton. De szeretem a kihívást. Emiatt a határon kell autóznunk, és nem felette vagy alatta. Az ilyesfajta feladatot élvezem, úgy tűnik, megy is. Az első két versenyemet így nyertem, úgyhogy szeretem az ilyesmit.
Ez a különbség. Egyes helyeken újraaszfaltozzák és kiegyenesítik a dolgokat, ami tényleg jobb, de néha elvesz a pálya karakteréből közben. Emiatt nagyon élvezem az IndyCar pályáit. Még az épített pályákon is elég egyenetlen a felszín. Ez csak hozzáad az élményhez, a tükörsima európai pályák nem mindig jók versenyzésre.”
Így a negyedik évében Ericsson már a tengerentúlon megszerzett tapasztalatára is építene a végső győzelemhez vezető úton.
„Nehéz megmondani, melyiket szerettem jobban. Szerettem az F1-ben lenni, de úgy éreztem, nem tudok előrébb jutni egy olyan autóba, amivel a győzelmekért küzdhetek. Úgy éreztem, minden évben javulok, de az eredmények nem változtak.
Itt az IndyCarban más. Egy kicsit küszködtem az elején, amíg megszoktam, hogyan mennek itt a dolgok. De az azóta eltelt években sokat fejlődtem. Tavaly már bajnoki esélyes voltam futamgyőzelmekkel, ami élvezetes volt. Ezt imádtam. Eddig nagyon élvezem az ittlétet, és hosszú időre szeretnék maradni.”