péntek, március 29, 2024

Ericsson csapata nagyon bekezdett az első napon, már most a tavalyi időmérős tempó közelében vannak

Dátum:

Megosztás:

Az Indy 500 első hivatalos napján elmosta az eső, így egy kicsit később kezdődött meg az idei program, a címvédő csapatot azonban ez a legkevésbé sem zavarta.

Bajnoki jelenlét segítette az egyik legkisebb csapatot az Indy 500 csonka első tesztjén

- Reklám -

- Reklám -

Az idén csak oválversenyeken rajthoz álló kétszeres Indy 500 győztes, Takuma Sato zárt az élen, a csapattársak pedig tavaly után újra igazolták, hogy a Chip Ganassi Racing autói számítanak esélyesnek.

Scott Dixon közvetlenül a japán mögött zárt, Palou 5., Ericsson a 7. lett, így mind a négyen a legjobb 10-ben végeztek. Mindössze az oválmenő Santino Ferrucci, a tavaly berobbanó Scott McLaughlin és az Andretti sztárja, Colton Herta tudtak beférkőzni közéjük.

- Reklám -

„Ez a szervezet hihetetlenül lenyűgöző.” osztotta meg első benyomásait Indianapolisban az új csapatával kapcsolatban a Honda korábbi F1-es pilótája. Sato legutóbb 2017-ben volt nagycsapat, az Andretti pilótája, utána a Rahal Letterman Lanigan Racingnél töltött pár évet, majd tavaly Dale Coyne-nál versenyzett, az egyik legkisebb, teljes szezont teljesítő csapat tagjaként.

Takuma Sato, Chip Ganassi Racing, IndyCar, Indy 500
Takuma Sato – Fotó: James Black/Penske Entertainment

„Minden a helyén van, és nálunk van mindenre egy ember. Itt kihasználják az erőforrásaikat, minden utolsó cseppig. Hihetetlen a felkészülés, ma például a négy pilóta között felosztottuk a teszteket, mindenki mást csinált.

Ugyan nem voltam elégedett az érzéssel délelőtt, de a lehető legjobban változtattunk rajta. Délután a csapat nagyon jó visszajelzés volt arról, melyik irányba mozduljunk el.”

Sato sebessége kis szélárnyék segítségével 229.439 mérföld/óra volt a leggyorsabb körén, ami két egységgel gyorsabb, mint a tavalyi Indy 500 első edzésének leggyorsabb köre. Ami viszont érdekesebb, hogy csak két mérfölddel mentek lassabban, mint a 2022-ben, amikor először tesztelték az időmérős beállításokat a Fast Friday elnevezésű edzésen.

Bér ez még csak az első gyakorlás volt, és messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, eddig a Ganassi tűnik a legjobb csapatnak.

Új csapat a láthatáron? – túltengés lehet az idei Indy 500-ra