péntek, április 19, 2024

Nyerni nem tudott, mégis vonzóbb lett az F1 számára az Andretti pilótája?

Dátum:

Megosztás:

Colton Herta tavaly kétféleképpen is belekóstolt az F1-be, miután a McLarennel tesztelni tudott, és hírbe hozták két üléssel is.

- Reklám -

Hertából tavaly a Sauber és az AlphaTauri pilótája is válhatott volna, az FIA azonban nem tett vele kivételt. Ehhez képest nemrég kiderült, hogy Tom Cruise F1-es hétvégén vezethet majd autót, amit Herta igencsak ironikusnak talált. Később viszont kiderült, azért nem F1-es autóról van szó, és nem is hivatalos edzésen kerül majd sor a körözésre.

Andretti esete mutatja meg, mekkora a probléma az F1 és az IndyCar viszonyával?

- Reklám -

A hírek mellett az eredmények azonban nem jöttek egy-egy jó hétvége kivételével, a pilóta hibái mellett ez betudható az Andretti mélyrepülésének is. Eddig, ha Herta a győzelem közelébe került, akkor sokszor „mindent vagy semmit” hozzáállással versenyzett, idén viszont egészen más tendenciát mutat eddig.

- Reklám -

Ugyan a leghosszabb győzelem nélküli időszakát éli, mégis egy dologban sokat fejlődött: ez pedig a kiegyensúlyozottság. Ugyan a csapattársai közül nem ő áll a ponttáblázat élén, eddig sosem a saját hibájából veszített pontokat.

Az idénynyitón elvileg egy hibás gumi miatt esett vissza a verseny elején, de még így a top 10-ben volt, amikor Will Power kiütötte. Az egyetlen másik alkalom, amikor a top 10-en kívül végzett, Barberben volt, de ott egy sárga zászló kavarta meg a stratégiát, és itt a rövidebbet húzta.

Grosjean ebben látja az F1-be törekvő csapat felemelkedését

Csapattársai dobogókat és egy győzelmet és két pole-t is elértek közben, viszont többet is hibáztak ezalatt, Herta viszont eddig nagyrészt elkerülte a bajt. Az Andretti nem kérdés, hogy idén képes lesz még győzelmekre, így minden valószínűséggel lesz még alkalma visszahozni a riválisokkal szerzett hátrányt.

„A nagy kérdés, hogy mi lesz Iowában és Gatewayen [a versenynaptár utolsó két oválja]. Főleg itt szeretnénk tesztelni, mielőtt ott lesz verseny, mert ez az egyetlen kérdőjel. Tudjuk, hogy az autó nagyon jó az épített és utcai pályákon, és Texasban, illetve Indyben sem volt eddig problémánk.” összegezte a kételyeit az idei szezont illetően az Andretti sztárja.

Herta legutóbb egy éve, az Indy GP-n tudott győzni, rendkívül esős körülmények között, úgy, hogy több másodpercig keresztbe is állt a pályán.

„Még most meg tudom mondani, mit éreztem akkor. Mi versenyzők mindent a fenekünkön keresztül érzünk, most [hogy rágondoltam], ugyanazt érzem odalent, ez nagyon érdekes. Ugyanúgy érzem a mozgást, és ez még nem fordult elő soha velem, hogy ilyen tisztán emlékeznék rá.

Nem hiszem, hogy valaha is el fogom felejteni, és mostanra már mindenki sokszor látta. Remélem, nem kell megismételnem, mert nem ez a leggyorsabb módja a kanyar bevételének.”

Andretti 2027-ig kötött szerződést a fiatal pilótával, és közben F1-es projektbe is kezdett a Cadillac oldalán