back to top
kedd, december 3, 2024

Az IndyCar bajnoka elárulta, miért hagyta faképnél a McLarent

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Egy évig húzódott az IndyCar idei bajnokának sztorija a McLarennel, és két be nem tartott szerződéssel.

- Reklám -

Most úgy tűnik, végre lenyugodnak a kedélyek, az IndyCar idei bajnoka, Álex Palou körül, már ami a munkáját illeti, és „csupán” a pénzügyekkel kell foglalkoznia.

- Reklám -

A spanyol rengeteg különböző versenyzési kultúrát megjárt már, az európai nevelőszériák mellett sokáig Japánban versenyzett, mielőtt bemutatkozott volna az IndyCarban. Ezek után nem rejtette véka alá, hogy szerinte a Forma-1-ben is megállná a helyét. Tavaly ennek reményében írt alá a McLarenhez, de mint kiderült, a Ganassihoz még szerződés kötötte, és azóta pedig látszik, hogy amennyiben talál magának F1-be vezető utat, az nem a stabil pilótapárossal rendelkező brit csapaton keresztül fog vezetni.

Annak ellenére, hogy a spanyol menedzsmentje az egész 2023-as szezon alatt azon volt, hogy királykategóriás ülést találjon neki, nem sikerült megvalósítaniuk az álmot. F1-es lehetőség hiányában Palou megszakította a McLarennel még tavaly kötött, előzetes egyezséget, és kijelentette, inkább maradna az IndyCart jelenleg domináló Ganassinál.

- Reklám -

„Már többször rájöttem, hogy a Forma-1 nem érdemli meg a teljes figyelmemet emelte ki Palou a portlandi győzelem után. – De amikor jött egy lehetőség, úgy gondoltam, utána kell járnom, mi lehet belőle. Ugyanakkor tudom, hogy nem vagyok 19 vagy 21. Ugyan 26 évesen nem vagyok még öreg, de nem is vagyok nagyon fiatal.”

Azért Palou elismerte, még nem zárta be az ajtót teljesen:

„Ha a jövőben jön még lehetőség, nagyon-nagyon kis esélyem lesz, de biztosan gondolkodni fogok rajta. Ugyanakkor őszintén mondom, hogy itt boldog vagyok. Amíg bajnokságokat és versenyeket nyerek, addig nagyon jó karrier vár rám.”

Ugyan a McLaren nem hagyja szó nélkül azt, hogy a spanyol faképnél hagyta őket, inkább pénzügyi elégtételt szeretnének, minthogy a csapatukban tudják Palou-t. Ezt már mindenki tényként kezeli, így már csak a jogi per van hátra az egész ügyből.

„Álex Palou a mi autónkban lesz, ezt biztosan állíthatom – jelentette ki Chip Ganassi a portlandi hétvégén. – A csapatunk része, és emiatt nem is lehetnék boldogabb. Ő nyerni szeret és a mezőny elején lenni. Ezt már három éve láttuk, amikor először nyert Barberben. Már akkor tudtuk, hogy ő különleges.”

Milliárdos összeget követel a McLaren a szerződését megszegő Palou-tól