back to top
kedd, október 15, 2024

Az Andretti változtatásai: Rossi kezdte, nála végződik?

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Két pilótáját is elveszítheti Michael Andretti: Colton Herta nemrég a McLarentől kapott F1-es tesztszerződést, Alexander Rossinak pedig év végén lejár a szerződése.

- Reklám -

Az idei eredményeik még ugyan nem mutatják, de a csapatfőnök szerint a változások sikerre vezetnek majd. Nem mástól, mint saját pilótájától kapott javaslatokat Michael Andretti. Elárulta a csapat működéséhez is hozzájárultak az Alexander Rossi meglátásai.

- Reklám -

„Amikor voltak problémáink, akkor néha odajött hozzám, mondott pár konstruktív dolgot, amitől jobbak lettünk. Főleg amiatt, amit a kiállásoknál látott. Alkalmaztuk a meglátásait, és jobbak lettünk.” ismerte el Michael Andretti.

„Ahogy azt az év elején is mondtam, ki kell használnunk az adódó lehetőségeket, és nem megfosztani magunkat tőle, ahogy ezt az első két versenyen tettük. Most már túl vagyunk rajta. Megváltoztattunk néhány pozíciót, embereket és folyamatokat, remélem, ez bejön majd.”

- Reklám -

Long Beach hagyományosan az Andretti egyik legjobb helyszíne, ennek megfelelően Herta, Rossi és Grosjean az élmezőnyben is autóztak a gyakorlások során. Colton Herta pole-t is szerzett, de ezt végül nem sikerült győzelemre váltani.

Egy lassú kiállás miatt azonban időt veszített Alex Palou-val és Josef Newgardennel szemben is. Amikor pedig a második kiállás előtt megpróbálta ledolgozni a hátrányt, a falban kötött ki. Ráadásul a csapat kevés üzemanyagot töltött neki, így végig spórolnia is kellett.

Még tovább bonyolítja a helyzetet, hogy olyan helyszínek következnek, ahová az Andretti nem esélyesként érkezik meg: a Barber Motorsport Parkban a legutóbbi hat alkalommal egy negyedik hely volt a csapat legjobbja, az Indy belső pályáján pedig szintén nem álltak dobogóra 2018 óta.

A rossz eredmény miatti frusztráltság az egész csapatra kihat, ez pedig nem először aknázta alá a pilóták jó esélyeit.

„Az ilyennek súlya van a csapaton, és a srácokon, akik az autón dolgoznak. Ilyenkor elkezdik megkérdőjelezni magukat, ez történt Rossival is. Ez már csak ilyen.

Amikor lehetőséged van, meg akarod ragadni, de nem akarsz máshogy tekinteni a versenyre, vagy magadra túl nagy nyomást helyezni, azzal csak hibázni fogsz. Szerintem az egész csapat ettől szenved, túlságosan akarják a győzelmet, még két tizedet hozni, amikor nem kéne, és ebből lesz a hiba.”

Romain Grosjean dobogója ugyan megtörte a jeget, és az Andretti első pódiumát jelentette idén, de Herta hibája, Rossi év eleji rossz formája nem túl bíztató a csapat számára. A kaliforniai pilóta ugyan esélyesként érkezett a futamra, de csak nyolcadik lett. Még így is nagyot fejlődött az eddigi idei legjobb 20. helyezéséhez képest.

Andrettinek a szezon közepéig van kizárólagos joga hosszabbítani vele, de Long Beachen nem nyilatkozott úgy, mint aki mindenáron meg akarja tartani a 2016-os Indy 500 győztesét.

„Meglátjuk, hogyan alakul, és akár az is lehet, hogy a végén kezet rázunk és elbúcsúzunk. Jó barátom, sokat lóg nálunk. Kedvelem és tisztelem őt.

De talán eljön az a pont, amikor mindkettőnknek változásra van szüksége. Remélem, nem ez a helyzet, de ha erre kerül sor, továbbra is támogatom majd. Szeretném, ha ő is így érezne irántunk, mert nem szeretnék ellenségeskedést köztünk.

Nincs kétségem afelől, hogy könnyű lenne máshol is ülést szereznie. De remélem nálunk folytatja, és remélem megfordul számára a szél és visszakapjuk a régi Rossit.”