péntek, április 19, 2024

Amikor visszanyal a fagyi: most a McLaren perelte be Palou-t

Dátum:

Megosztás:

A tavalyi botrány után az idei évet sem ússza meg jogi huzavona nélkül az IndyCar idei bajnokesélyese, Álex Palou.

- Reklám -

Nemcsak a Chip Ganassi Racing pilótájának, de Zak Brownnak is gyakorlata lesz jogi eszközökkel rendezni a kérdéses ügyeket, ugyanis az amerikai szakember csapata, a McLaren ezúton sem engedi csak úgy el a kérdéses ügyet a CGR-rel szemben.

- Reklám -

Történt ugyanis, hogy tavaly Palou aláírt a brit csapattal, miközben a jelenlegi csapatához még szerződés kötötte. Az amerikai bíróságon úgy ítéltek, utóbbi élvez elsőbbséget, így még egy évig maradt a bajnoki alakulatnál, és az értesülések szerint a jövő évre tolta el a csapatváltást.

Robban a bomba az IndyCar átigazolási piacán, a McLaren vezére mérges

- Reklám -

Idén máshonnan fúj a szél

Nem titok, hogy Palou F1-es remények fényében fonta szorosabbra kapcsolatát a McLarennel, és ennek fényében tesztpilótai szerepkört is kapott tőlük, és többször Forma-1-es autóba is ülhetett. A sikerek miatt – és a várt F1-es lehetőség hiányában – azonban mégis maradna Ganassiéknál.

A McLarennel annak ellenére állapodott meg 2024-ről, hogy jelenleg érvényes szerződése szerint szeptember 1-je előtt nem írhat alá semmit egy másik csapattal, ami az IndyCart illeti. A RACER értesülései szerint a 2021-es IndyCar-bajnoknak már megvolt a helye is, hiszen Felix Rosenqvist 6-os számú autóját örökölte volna meg, de a svéd már aláírt egy másik csapattal.

Visszaszólt a McLarennek a Ganassi vezére a bajnok botránya kapcsán

A friss hírek szerint Zak Brown – brit csapatról lévén szó – az Egyesült Királyságban perelte be a spanyol pilótát.

„Jelentősen belefektettünk Álex Palou karrierjébe, és már vártuk, hogy 2024-ben velünk versenyezzen. A jogi rendszerben bízva szeretnénk megoldani ezt az ügyet, csak ennyit szeretnék mondani.” nyilatkozta Brown a RACER-nek az esettel kapcsolatban.

„Csapatként az utolsó néhány versenyre koncentrálunk és a 2024-es terveinket akkor jelentjük majd be, amikor véglegessé válnak.”

A nemrég kiszivárgott belsős email szerint a McLaren már Palou szerződéséből előleget is fizetett amellett, hogy dollármilliókat költött a tesztprogramra és felkészítette egy F1-es lehetőségre.

Az IndyStar már részletes információkat is közölt, miszerint a McLaren nem a szerződések végrehajtását akarja megváltoztatni, hanem pénzbeli juttatást vár, méghozzá tízmilliós nagyságrendben. Így nincs veszélyben az a többéves hosszabbítás, amelyben Palou állapodott meg a Chip Ganassi Racinggel, akik nem képezik részét a jogi hercehurcának.

Az már csak hab a tortán, hogy a spanyol pilóta versenyzéséért felelős céget is beperelték, tehát kétszeres per is vár majd Palou-ra.