back to top
hétfő, július 22, 2024

A McLaren komoly fejlesztésbe kezd, beköltöznek az Andrettihez!

Dátum:

Megosztás:

Szorosabbra fűzi együttműködését a Zak Brown vezette McLaren és az F1-be törekvő Andretti csapata.

- Reklám -

Tavaly azzal került a figyelem középpontjába az amerikai csapat, hogy bejelentették, szeretnének indulni az F1-ben. Megszerezték maguk mellé a General Motors, azon belül is a Cadillac támogatását, ami biztosíthatná, hogy újabb gyári csapattal bővüljön a királykategória mezőnye.

- Reklám -

Mindössze egyetlen csapat, a McLaren támogatta a közeledésüket, a többiek mind a pénzüket féltve, illetve az Andretti képességeit lebecsülve kifogásolták az új csapat érkezését. Az F1 mindenesetre megnyitotta a kaput az új alakulatok előtt, és Andrettiék nagy csinnadrattával le is adták a jelentkezésüket.

Az Andretti F1-en túlmutató tervekkel rendelkezik

- Reklám -

Itt azonban még nem volt vége, az Andretti Global névre hallgató projekt új főhadiszállást jelentett be az összes, nevük alatt több szakágban is szereplő csapatnak. Ehhez csatlakozik majd a sportautós bagázs is, ugyanis úgy szerzett gyári programot az endurance versenyekre Michael Andretti, hogy nemes egyszerűséggel megvette az egyébként az Acura színeiben jól szereplő Wayne Taylor Racinget.

A régi, indianapolisi műhelyükre nincs ezentúl szükség, és itt jön a képbe ismét a McLaren és Zak Brown. Az amerikai üzletember ugyanis felismerte, hogy a Schmidt Peterson Motorsports [a McLaren pár éve ez a csapatot vásárolta fel a IndyCarban] kis üzeme nem elég, hogy kiszolgálja a folyamatosan bővülő csapatot, így megvette az Andretti sokáig etalonnak számító létesítményét.

Korábbi csapata újra leigazolná Ericssont

„Izgatott vagyok amiatt, hogy új otthont szereztem a csapatnak – amiben lesz elég hely és megfelel az elvárásainknak, ahogy a győzelmekért és bajnokságokért küzdünk.” emelte ki Brown.

Az Andretti csak 2024-ben költözik majd át az új helyére, így a McLaren az 2025-ös szezon kezdete előtt költözik majd át végleg a több, mint 8000 négyzetméteres üzembe. Ezzel hamarabb kezdhetik meg a munkát jobb körülmények között, mint az eredeti terveik szerint, amikor teljesen új épületet húztak volna fel.