hétfő, február 26, 2024

Norris és Ricciardo az F1 elől Amerikába menekülne

Dátum:

Megosztás:

A McLaren két pilótája, Lando Norris és Daniel Ricciardo elárulta, Amerikába menne versenyezni, miután otthagyták az F1-et.

- Reklám -

Norris 2018-ban Alonso mellett vett részt a Daytonai 24 óráson, amikor a spanyol belekezdett amerikai körútjába. Akkor az LMP2-es autóval jó tempót mentek, de végül megbízhatósági problémák miatt nem értek el jó eredményt.

- Reklám -

„Szeretnék még vezetni [Daytonában]. Örülnék még ilyen lehetőségeknek.” nyilatkozta Zak Brown – egyik – pártfogoltja.

„Jelenleg a Forma-1 az életem – és az, hogy DJ-skedem – de ezt már most elismerem. Szeretnék azonban részt venni a Daytonai 24 óráson, vagy hasonlókon. Biztos vagyok benne 10-20 éven belül lesz erre – vagyis lesz több – lehetőségem erre.

- Reklám -

Most évi 24 verseny van az F1-ben, így amikor van szabadidőm, akkor csak menekülök az egésztől, mert pár múlva mehetek is vissza. Nem olyan könnyű, mint korábban volt, mert nincs annyi időd.”

Ricciardo egyelőre úgy tűnik, hogy év végén – legalábbis ideiglenesen – búcsút int az F1-nek. Az ausztrál ennek megfelelően szintén vonzó lehetőségként nyilatkozott egy Daytonai szereplésről.

„Egy ilyen menetrenddel, ami nekünk van, nehéz erre időt találni. Az igazat megvallva egy szabad hétvégén nem akarok versenypályát látni. Mondjuk szerintem Alonso igen! De a többiek nagy része nem, úgyhogy ez van.

Nem mondtam ilyesmire nemet, csak a hely és idő kérdése ellehetetlenítette az ilyet.”

Ricciardo visszautasította a McLaren IndyCar ülését is