szombat, április 20, 2024

Le Mans-ban fokozódik Amerika egyik legnagyobb rivalizálása

Dátum:

Megosztás:

Ugyan nem egymásra figyeltek, mégis megtalálja a csatát az Egyesült Államok két legkomolyabb csapata az új projekt közben is.

- Reklám -

Az IndyCarban kétségtelenül két csapatot lehet kiemelni a mezőnyből, akik magasan a többiek felé emelkednek: a Chip Ganassi Racing és a Team Penske. Ez a két alakulat az elmúlt 15 évben csak egyszer nem szolgáltatta a bajnokot, és az eddigi 14 versenyből 11-en diadalmaskodtak idén.

- Reklám -

Sok másik bajnokságban is szerepeltek, így lettek az egyik lemeghatározóbb alakjai az amerikai motorsportnak. Az IndyCaron kívül legutóbb a NASCAR volt még közös hadszíntér, amíg a Ganassi ki nem vonult 2021-ben.

A Penske stock carral sikeresebb volt, és a tapasztalat segíthette őket az IndyCarban is, hiszen az oválpályákon rendre jól szerepelnek a pilótáik.

- Reklám -

A sportautók között a Ganassinak termett több babér, bár sosem abban a kategóriában, amiben a Penske is indult. Az idei évvel azonban az a helyzet megváltozott, ugyanis rendhagyó úton egymás ellen mérettetik meg Amerika két góliátja.

Az IMSA és az Endurance Világbajnokság (WEC) közös kategóriájába ugyanis idén érkezett meg a gyártók nagy része, és mindkét csapat szövetségre lépett egy-egy márkával, amivel további két bajnokságban lettek egymásnak ellenfelei.

Megszegte ígéretét az IMSA, nem könnyítik meg a csapatok dolgát

A Ganassi egy-egy Cadillackel indul, míg a Penske a Porsche duális (európai és amerikai) programjának részeként üzemeltet két-két autót.

„Hogy így terveztük volna? Dehogyis!” – szögezi le Mike Hull, a Chip Ganassi Racing ügyvezető igazgatója a motorsport.com-nak.

„Nem egyeztetünk velük előre arról, mit lesz a következő tervünk, csak ugyanott vagyunk ugyanakkor. Így van kihez hasonlítani magunkat, és ők is ezt teszik velünk.

Ez mindig jó érzéssel tölt el, de nem szabad, hogy felőröljön. Inkább arról szól az egész, mit érhetünk el aznap. Biztos vagyok benne, ők is így vannak vele, nem a Ganassit akarják megverni, egyszerűen nyerni szeretnének.”

A Porsche Penske Motorsportnál lévő kollégája, Jonathan Diuguid is azt emelte ki, a rivalizálás jobbá teszi mindkét csapatot.

„Mindig tudjuk magunkat hozzájuk mérni. Ha nem megy, általában csak magunkat okolhatjuk. De ha itt van a Ganassi, akkor tudjuk, hogy egy másik csapat meg tudja csinálni, tehát mi miért is ne tehetnénk ugyanígy? És ez fontos.”

Több a küzdelem, mégis szorosabb a kötelék

A két bajnokságban – a különböző kiegyenlítő rendszerek miatt is – máshogy állnak jelenleg.

„Bármi is legyen a BoP [Balance of Performance, vagy kiegyenlítés], végérvényben a csapatokon múlik, hogy a lehető legjobb hétvégét hajtsák végre. A sajátunk mellett a Ganassi csapatától is mindig el tudjuk várni ezt.” – dicséri tovább az ellenfelet Diuguid.

A WEC esetében egy-egy dobogó eddig a mérlegük, de a Ganassi Cadillacje áll jobban a pontversenyben. Eddig csak LMH autók tudtak nyerni, a Porsche és a Cadillac által használt – közös hibrid erőforrással rendelkező – LMDh-autók még várnak az első győzelmükre.

Emiatt a Ganassi és a Penske összedolgozni kényszerül, hiszen közös érdekük, hogy fel tudják venni a versenyt a többi gyártóval szemben.

Az IMSA-ban – LMH autók hiányában – eddig a Porsche vezeti a győzelmi mérleget 2-1 arányban, pontok tekintetében pedig elenyésző a különbség a három autó (két Porsche, egy Cadillac) között.

A Porsche három bajnokkal készül Le Mans amerikai megfelelőjére