csütörtök, március 28, 2024

Castroneves szemei előtt már Le Mans lebeg

Dátum:

Megosztás:

Hélio Castroneves immár kétszeres daytonai 24 órás-győztes. A veterán brazil versenyző immáron Le Mans-nal szemez, ahol szintén nyerne.

- Reklám -

Miután másodszor is győzedelmeskedni tudott a daytonai 24 óráson, Hélio Castroneves célja nem titkoltan a Le Mans-i 24 órás. Optimális esetben pedig mindezt a jelenlegi csapatával, a Meyer Shank Racinggel tenné. Castroneves egyelőre még sosem indult a másik legendás endurance-versenyen, éppen ezért is fáj rá ennyire a foga.

- Reklám -

Mondtam is a főnöknek: Mike, menjünk Le Mans-ba!” – idézi fel Mike Shank csapatfőnökkel folytatott beszélgetését Castroneves. „Imádnám. Sosem voltam még. Az ilyen nagy eseményeket be kell vállalni egyszer. Mióta az IMSA-ba szerződtem, Daytona megnyerése nagy álmom volt. Le Mans-ba is majdnem elmentünk már, de sajnos ütköztek a naptárak, így ez nem jöhetett létre. Azt nem gondolnám, hogy a kor probléma lenne. Egyáltalán nincs szó arról, hogy kifutnék az időből. Egyszerűen csak egyre tapasztaltabbá válok.

Castroneves még 2019-ben majdnem a WEC LMP2-es kategóriájába szerződött, az a megállapodás végül nem materializálódott. A csapatfőnök gondolatai egyébként egybevágnak Castronevesével. Mike Shank utoljára még 2016-ban szerepelt a legendás versenyen. Az MSR akkor kilencedikként zárta az LMP2-es versenyt. Szerinte idén nem realitás az indulás.

- Reklám -

Persze, szeretnénk indulni” – szögezi le Shank. „Ez végsősoron a Hondán, az Acurán és a HPD-n múlik. Végtére is ők a partnereink. Ha ők készen állnak, megyünk. 2016 egy LMP2-es autóval jó kis első tapasztalat volt. És megyünk mi még vissza.

Castroneves 2021-ben rekordot állított be negyedik Indy 500-győzelmével, ehhez tette most hozzá második daytonai sikerét.