péntek, április 19, 2024

A Meyer Shank nyert, Castroneves duplázott a Daytonai 24 óráson!

Dátum:

Megosztás:

Az utolsó óra hatalmas izgalmakat hozott, a végén pedig a 60-as rajtszámú Meyer Shank Racing nyert, melyet Helio Castroneves hozott be a célba.

- Reklám -

Helio Castroneves a tavalyi év után ismét elhódította a Rolex órát, melyet a Daytonai 24 órás győztese kap.

- Reklám -

A safety car vezetésével kezdődött meg az utolsó óra a Daytonai 24 óráson.

Az újraindítást követően leginkább a 31-es Whelen Engineering Racing Cadillac és az 5-ös JDC-Miller Cadillacre irányult a figyelem, akik már az éjszaka folyamán is találkoztak.

- Reklám -

Ezúttal az 5-ös autó húzta a rövidebbet, így gyakorlatilag elvesztette esélyét a végső győzelemre.

Bár végül 10 perccel a vége előtt vissza tudta előzni a 31-es autót, nem tudta utolérni a 10-es és a 60-as autót, és harmadik lett.

Érdemes kiemelni, hogy a kiállásnál Castroneves nem cserélt kereket, míg a mögötte jövő Wayne Taylor Racing autó igen.

A brazil viszont nem hagyta magát, és még egy nagyobb előnyt is ki tudott autózni a verseny végééig, így magabiztosan nyert.

Még az sem hátráltatta, hogy az utolsó körben a GTD Pro drámájába majdnem belekeveredtek, de erről egy picit később.

A Wayne Taylor Racing 10-es autójának végül nem sikerült sorozatban negyedszer is nyerni, azonban a második helyért járó díjat így is elhódították.

Az LMP2-ben szintén hatalmas izgalmak voltak az utolsó órában, ahol Deletraz megelőzte Hertát, azonban a DragonSpeedes Colton Herta nem hagyta magát, és nem sokkal a vége előtt visszaelőzte őt.

Ráaádsul a 8-as Tower Motorsport nem csak az első, de a második helyet is elvesztette azzal, hogy lecsúszott a buszmegállóban, melyet így a Racing Team Nederland hódított el.

A GTD Pro-ban a Pfaff Motorsport nyert
A GTD Pro-ban a Pfaff Motorsport nyert Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

Az utolsó körben dőlt el a GTD Pro küzdelme

A GTD Pro-ban az utolsó körben dőlt el a győzelem sorsa, a KCMG 2-es, és a Pfaff Motorsport 9-es Porschéja az utolsó 10 órát fej-fej mellett töltötte.

Végül az utolsó 2-3 körben oda-vissza előzgették egymást, és az utolsó körben a Le Mans sikánnál összeért Laurens Vanthoor (KCMG) és Mathieu Jaminet (Pfaff), a KCMG megpördült, és a 62-es Risi Competizione Ferrari lett a második, a KCMG pedig a harmadik

A GTD kategória trófeáját magabiztos előnnyel a Wright Motorsport Porschéja hódította el, a Magnus Racing Martinja előtt. A dobogó alsó fokára a Gilbert Korthoff Motorsports Mercedes csapata állhatott fel.

Az LMP3-ban több körös előnnyel a Riley Motorsports nyert.

DPi:
# Autó Csapat
1 60 Meyer Shank Racing (Oliver Jarvis, Tom Blomqvist, Helio Castroneves, Simon Pagenaud)
2 10 Wayne Taylor Racing (Ricky Taylor, Filipe Albuquerque, Alexander Rossi, Will Stevens)
3 5 JDC-Miller Motorsports (Tristan Vautier, Richard Westbrook, Loic Duval, Ben Keating)
4 31 Whelen Engineering Racing (Pipo Derani, Tristan Nunez, Mike Conway)
5 48 Ally Cadillac Racing (Mike Rockenfeller, Kamui Kobayashi, Jimmie Johnson, Jose Maria Lopez)
6 02 Chip Ganassi Racing (Renger van der Zande, Sebastien Bourdais, Scott Dixon, Alex Palou)
7 01 Chip Ganassi Racing (Earl Bamber, Alex Lynn, Marcus Ericsson, Kevin Magnussen)
LMP2:
# Autó Csapat
1 81 DragonSpeed (Patricio O’Ward, Eric Lux, Devlin Defrancesco, Colton Herta)
2 29 Racing Team Nederland (Frits Van Eerd, Giedo van der Garde, Dylan Murry, Rinus Veekay)
3 8 Tower Motorsport (John Farano, Louis Deletraz, Rui Pinto de Andrade, Ferdinand Habsburg-Lothringen)
4 52 PR1/Mathiasen (Ben Keating, Mikkel Jensen, Scott Huffaker, Nicolas Lapierre)
5 68 G-Drive Racing (Francois Heriau, Oliver Rasmussen, Rene Rast, Ed Jones)
6 22 United Autosport

LMP3:

# Autó Csapat
1 74 Riley Motorsports (Gar Robinson, Felipe Fraga, Kay van Berlo, Michael Cooper)
2 33 Sean Creech Motorsport
3 54 CORE Autosport
4 36 Andretti Autosport
5 13 AWA
6 26 Mühlner Motorsports
GT Daytona Pro:
# Autó Csapat
1 9 Pfaff Motorsports (Matt Campbell, Mathieu Jaminet, Felipe Nasr)
2 62 Risi Competizione (Alessandro Pier Guidi, James Calado, Daniel Serra, Davide Rigon)
3 2 KCMG (Laurens Vanthoor, Patrick Pilet, Dennis Olsen, Alexandre Imperatori)
4 14 VasserSullivan (Jack Hawksworth, Ben Barnicoat, Kyle Kirkwood)
5 15 Proton (Dirk Mueller, Patrick Assenheimer, Austin Cindric)
6 3 Corvette Racing (Antonio Garcia, Jordan Taylor, Nicky Catsburg)
7 25 BMW M Team RLL (Connor De Phillippi, John Edwards, Augusto Farfus, Jesse Krohn)
8 79 WeatherTech Racing (Cooper MacNeil, Julien Andlauer, Matteo Cairoli, Alessio Picariello)
9 24 BMW M Team RLL (Philipp Eng, Marco Wittmann, Nick Yelloly, Sheldon van der Linde)
10 4 Corvette Racing (Tommy Milner, Nick Tandy, Marco Sorensen)
GT Daytona:
# Autó Csapat
1 16 Wright Motorsports (Ryan Hardwick, Zacharie Robichon, Jan Heylen, Richard Lietz)
2 44 Magnus Racing (John Potter, Andy Lally, Spencer Pumpelly, Jonathan Adam)
3 32 Gilbert Korthoff Motorsports (Mike Skeen, Guy Cosmo, Stevan McAleer, Scott Andrews)
4 21 AF Corse (Simon Mann, Luis Perez Companc, Nicklas Nielsen, Toni Vilander)
5 70 Inception Racing (Brendan Iribe, Frederik Schandorff, Ollie Millroy, Jordan Pepper
6 57 Winward Racing (Russell Ward, Philip Ellis, Mikael Grenier, Lucas Auer)
7 64 Team TGM (Ted Giovanis, Hugh Plumb, Matt Plumb, Owen Trinkler)
8 71 T3 Motorsport (Franck Perera, Mateo Llarena, Maximilian Paul, Misha Goikhberg)
9 27 Heart of Racing Team (Roman De Angelis, Ian James, Darren Turner, Tom Gamble)
10 99 Team Hardpoint (Rob Ferriol, Katherine Legge, Stefan Wilson, Nick Boulle)
11 19 TR3 Racing (Bill Sweedler, John Megrue, Giacomo Altoe, Jeff Segal)
12 98 Northwest AMR (Paul Dalla Lana, David Pittard, Charlie Eastwood, Nicki Thiim)
13 66 Gradient Racing (Till Bechtolsheimer, Marc Miller, Mario Farnbacher, Kyffin Simpson)
14 47 Cetilar Racing (Roberto Lacorte, Alessio Rovera, Giorgio Sernagiotto, Antonio Fuoco)
15 12 VasserSullivan (Frankie Montecalvo, Aaron Telitz, Richard Heistand, Townsend Bell)