vasárnap, június 4, 2023

Annyi gond volt a Corvette-el, hogy García inkább hazament volna

Date:

Share:

Antonio García azt kivánta, bárcsak hamarabb véget ért volna a 2022-es Daytonai 24 órás, a Corvette GT3 katasztrofális teljesítménye miatt.

- Advertisement -

A Corvette a tavalyi GTLM osztályban győztes C8.R autó GT3-as specifikációra módosított változatával indult az IMSA új, GTD Pro osztályában.

- Advertisement -

Az autó nagyobb súlyt és légellenállást kapott, csökkentve a teljesítményt, cserébe ABS került a gépbe, valamint a Michelin ügyfélgumijaival kellett versenyezniük.

Azonban a versenyre való felkészülés során néhány a kedvező BoP ellenére a C8.R versenyképtelennek bizonyult a kifejezetten erre a célra épített GT3-as autókkal szemben, és soha nem volt versenyben a dobogós helyekért.

A García, Nicky Catsburg és Jordan Taylor által vezetett 3-s számú C8.R a Corvette éppen a hatodik helyen haladt,  amikor az éjszaka folyamán 13 kört veszítettek elektromos/alternátor problémák miatt.

A a csapat másik, 4-es autója még rosszabbul járt, hiszen több mint két órát vesztegelt a garázsban, miután a biztonsági autós újraindítást követően incidensbe keveredett.

A Corvette Racing veterán versenyzője, Antonio García elismerte, hogy a Daytonai 24 órás végül is egy meghosszabbított tesztelés volt a Pratt & Miller által vezetett csapat számára, de a C8.R tempója a verseny utolsó szakaszában pozitívan hatott rá.

Ez egyike volt azoknak a versenyeknek, ahol az ember azt szerette volna, hogy legyen már vége” – mondta García a Motorsport.com-nak. „Sokat tanultunk, és még mindig van hova fejlődnünk.”

25 vagy 26 etapunk volt arra, hogy megtanuljuk ezt a gumit. Szóval ez egy megfelelő első igazi teszt volt versenykörülmények között.

Mindkét nap hiányzott a tempónk. Ha hozzáadunk még néhány extra tesztet akkor talán odaérhetünk a szezon során a mezőny elejére.

Az utolsó etapban éreztem, hogy hiányzik egy pici. Ha az élmezőnyben lettünk volna, nem lett volna elég a tempónk ahhoz, hogy versenyképesek legyünk. Sebringben folytatjuk tovább.

András Roos
András Rooshttp://500miles.hu
Gyermekkoromban minden vasárnap este a CART, és később Champ Car versenyeit néztem az ágyam melegéből. Mondhatnám, hogy arra aludtam el, de ezeken a versenyeken nem lehetett elaludni, számomra ez marad örökre az IndyCar legszebb időszaka. NASCAR-ral 2010-ben kezdtem el foglalkozni, és bár az elmúlt évtizedben sok változáson esett a széria, a szerelmem irányába csak egyre erősebb.