back to top
vasárnap, október 13, 2024

Reddick egyből tudta, hogy baj van, Hamlin elbeszélgetett Gibbs-szel – NASCAR Hírmorzsák

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Reddick, Hamlin és Gibbs mellett fontos hír, hogy Kyle Busch Motorsport bemutatta új NASCAR Truck Series csapatát.

  • Tyler Reddick szombaton elmondta, hogy a Homestead-Miami Speedwayen és a Martinsville Speedwayen történt balesetei hasonlóak voltak, de az utóbbi sokkal nagyobb hatással volt rá. Reddick fejfájás miatt kiállt a versenyből. „Amint hátulról nekimentem Noah-nak, és a fejem hátracsapódott, azonnal tudtam, hogy baj van” – magyarázta Reddick. Szerencsére a 8-as autó sofőrjénél nem keletkeztek maradandó sérülések, így ott lehet vasárnap a szezonzáró Phoenix-i versenyen.
  • A Joe Gibbs Racing veteránja, Denny Hamlin szombaton elmondta, hogy nem csak Ty Gibbs-szel, hanem a szüleivel is beszélt a héten a Martinsville Speedway-en rendezett NASCAR Xfinity Series futam vitatott befejezése után. „Nyilvánvalóan nagyon kiábrándító volt – az eredmény és az, ahogyan az egész lezajlott” – jelentette ki Hamlin. „Ez olyasmi, amivel szerintem a JGR-ben senki sem volt nagyon elégedett. Elmondtam a véleményemet róla, és elmondtam Ty-nak, hogy én is követek el hibákat a mai napig, de mindig meghallgatom a mások véleményét, és tegyen ő is így.

Ty Gibbs Jézushoz hasonlította saját magát

- Reklám -

  • Alex Bowman érthető módon ideges volt, amikor hat hét után először ült vissza a Hendrick Motorsports Chevrolet-jébe a Phoenix Raceway-en. A 48-as autó sofőrje szeptember 25-én szenvedett agyrázkódást a Texas Motor Speedway-en. „Nagyon jó volt újra autóba ülni” – mondta Bowman arról, hogy fizikailag milyen érzés volt, miután köröket tett az autóban. „Határozottan volt bennem egy kis félsz, mivel régóta nem vezettem Cup autót. De minden rendben van.” Bowman a 24. helyről vághat majd neki a szezonzáró Phoenix-i versenynek.
  • Kyle Larson regnálása a NASCAR Cup Series bajnokaként vasárnap ér véget a Phoenix Raceway-en, mivel idén nem került be a bajnoki négyesbe. Ettől függetlenül még egy feladatot teljesítenie kell a következő hetekben, ami pedig nem más, mint a Jimmie Johnson által 2011-ben elindított bajnoki naplóba beírni saját élményeit.

Új éra a Kyle Busch Motorsportnál, minden rendben a NASCAR-ban

  • A Kyle Busch Motorsports bejelentette, hogy a következő szezonban két teljes munkaidős Chevrolet Truck-ot indít majd a NASCAR Craftsman Truck Series-ben. A 22 éves Chase Purdy fogja vezetni a KBM 4-es autóját az egész szezonban, míg a szintén 22 éves Jack Wood az 51-es gépet legalább 10 versenyen. A két versenyzőnek még nincs győzelme a szériában, de a KBM várhatóan erős csapat lesz, és Kyle Busch-nak mindig jó szeme volt a tehetségek felfedezéséhez. Az 51-es autót megosztva fogja vezetni több versenyző – többek között Kyle Busch is – a szezon során.
  • Ezen felül a Kyle Busch Motorsports technikai támogatást fog nyújtani 2023-ban annak a Rev Racing-nek, mely szintet lép majd az ARCA sorozatból, színeikben pedig az ARCA 2022-es bajnoka, Nick Sanchez fog versenyezni.
- Reklám -

  • Pénteken 5. alkalommal tartották meg a NASCAR „A sportág helyzete” sajtótájékoztatóját, ahol a széria elnöke, Steve Phelps, és a NASCAR vezérigazgatója, Steve O’Donnell is felszólalt.
  • Phelps leginkább azt emelte ki, hogy óriási az érdeklődés a tulajdonosi jogok iránt, ezt pedig jól mutatja, hogy az utóbbi időben Justin Marks, Michael Jordan, Pitbull, Denny Hamlin és Jimmie Johnson is tulajdonosi jogokat vásárolt. „El vagyunk ragadtatva attól, hogy hol tart a NASCAR” – mondta Phelps. „Izgatottan várom, hogy merre tart a sportág, ahogy a jövő évi médiajogokról szóló tárgyalások felé haladunk, ahogy a chicagói utcai pályával ismeretlen területekre lépünk. Továbbra is bátrak és innovatívak leszünk. Szerintem a NASCAR legjobb napjai még előttünk állnak.
  • Steve O’Donnell, elismerte, hogy az új autóval kapcsolatban volt egy tanulási folyamat a biztonság tekintetében, de szerinte nem igaz, hogy a szankciós testület nem volt proaktív a probléma kezelésében. „Ha egy kicsit jobban megnézzük a helyzetet, akkor láthatjuk, hogy több tesztet végeztünk ezzel az autóval, mint történelmünk során bármikor. Szeretnénk javítani a biztonságon, illetve új Aero csomagot fogunk hozni jövőre a short oválokra, és az épített pályákra is