back to top
szerda, október 9, 2024

Ty Gibbs Jézushoz hasonlította saját magát

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Ty Gibbs egyre mélyebbre ássa magát a NASCAR közösség szemében, hiszen egy verseny utáni interjúban Jézushoz hasonlította magát.

- Reklám -

Korábban megírtuk, hogy Ty Gibbs saját csapattársát kilökve nyerte meg a NASCAR Xfinity Series Martinsville-i versenyét.

- Reklám -

Utána azonban nem kért elnézést, bár azt mondta, hogy kilökni nem akarta Brandon Jones-t, csak „arrébb tenni”.

Ami ezután következett, azt nem tette zsebre, hiszen a közönség fújolta őt, a díjátadásnál pedig „Thank you Grandpa!” (Köszönjük nagyapa!) rigmust skandálták, ami a csapat tulajdonosára, Ty Gibbs nagyapjára, Joe-ra utalt.

- Reklám -

Ezután jöttek az interjúk, ahol az 54-es autó sofőrje ezt mondta: „Jézust is sokan utálták eleinte, ez része az életnek” – mondta Ty Gibbs. „Profi versenyzőként ki kell zárnod a külső zajokat.

Egyébként is, általában a legjobbakat szokták a legjobban utálni. Mindenkinek megvan a saját véleménye, ezt el kell fogadni.

Ha foglalkoznék ezekkel a dolgokkal, akkor az gyengévé tenne.

A 19 éves versenyző is ott lesz tehát a NASCAR Xfinity Series bajnoki döntőjében, ahol három JR Motorsports versenyző ellen kell kivívnia a bajnoki címet.

Ami viszont nagy kérdés, hogy a verseny után elegánsan nyilatkozó Brandon Jones – aki jövőre csatlakozik a JR Motorsportshoz – hogyan fogja visszaadni ezt a kölcsönt Ty Gibbsnek a szezon utolsó versenyén Phoenixben.

A végére még érdemes felidézni Noah Gragson nyilatkozatát, aki ezt mondta: „Úgy érzem mindkét Ty Gibbs Racing… akarom mondani Joe Gibbs Racing autó gyors volt. Az biztos, hogy én nem lettem volna ilyen nyugodt, mint Brandon.”