back to top
kedd, december 3, 2024

Már elkelt volna az utolsó teljes szezonos NASCAR-ülés is 2024-re?

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

A múlt héten több fejlemény is bejelentésre került a 2024-es szezonnal kapcsolatban, és egy szakértő kijelentése alapján akár már most képet kaphatunk a teljes mezőnyről.

- Reklám -

A vasárnap második helyen záró Aric Almirola jelentette be, hogy nem tér vissza a Stewart-Haas Racinghez jövőre, de egy részleges programot még vállalna, amennyiben van rá lehetőség. Ezzel fény derült arra, hogy három ülés vár még gazdára 2024-re.

- Reklám -

Bob Pockrass, a FOX Sports újságírója már rögtön jelentkezett is, hogy bejelentések hiányában saját értesüléseivel derítsen fényt ezeknek a sorsára.

Az korábban sem számított hétpecsétes titoknak, hogy a Legacy Motor Clubtó év közben viharos körülmények között távozó Noah Grasgon valószínűleg a visszavonulás felé hajló Almirola ülésére pályázik a Stewart-Haas Racingnél.

- Reklám -

A Rick Ware Racing pedig jelezte, nem terveznek mindkét autójukban egy-egy pilótát indítani, így Justin Haley mellett több versenyző osztozik majd a másik Fordon.

Maradt A.J. Allmendinger idei helye, aki nyilatkozataiban folyton a Cup és az Xfinity Series között ugrókötelezik, de kiemeli, a Kaulig Racing mondja majd ki a végső szót a sorsát illetően. Mivel a Roválon nyerni is tudott, ezért van rá esély, hogy marad, de Pockrass szerint nem ő az elsőszámú esélyes…

…hanem az a Ty Dillon, aki az elmúlt 4 évben nem tudott hosszabbítani a csapataival, és az elmúlt két évben a legrosszabb statisztikákat produkálta.

Ugyan a Cup Series szempontjából nem feltétlenül tűnik a legjobb döntésnek, Almirola az Xfinity Seriesben rögtön bajnokesélyesnek számítana, a Kaulig számára pedig lehet, hogy utóbbi fontosabb.

Pockrass szerint így néz ki majd a 2024-es Cup-mezőny:

Márka Csapat # Pilóta
Chevrolet
Hendrick Motorsports
5 🇺🇸 Kyle Larson
9 🇺🇸 Chase Elliott
24 🇺🇸 William Byron
48 🇺🇸 Alex Bowman
JTG Daugherty Racing 47 🇺🇸 Ricky Stenhouse Jr.
Kaulig Racing
16 Ty Dillon?
31 🇺🇸 Daniel Hemric
Richard Childress Racing
3 🇺🇸 Austin Dillon
8 🇺🇸 Kyle Busch
Spire Motosports
7 🇺🇸 Corey LaJoie
77
🇺🇸 Carson Hocevar (R)
? 🇺🇸 Zane Smith (R)
Trackhouse Racing
1 🇺🇸 Ross Chastain
99 🇲🇽 Daniel Suárez
Ford
Front Row Motorsports
34
🇺🇸 Michael McDowell
38 🇺🇸 Todd Gilliland
RFK Racing
6 🇺🇸 Brad Keselowski
17 🇺🇸 Chris Buescher
Rick Ware Racing
? több pilóta
? 🇺🇸 Justin Haley
Stewart-Haas Racing
4 🇺🇸 Josh Berry (R)
10 Noah Gragson?
14 🇺🇸 Chase Briscoe
41 🇺🇸 Ryan Preece
Team Penske
2 🇺🇸 Austin Cindric
12 🇺🇸 Ryan Blaney
22 🇺🇸 Joey Logano
Wood Brothers Racing 21 🇺🇸 Harrison Burton
Toyota
Joe Gibbs Racing
11 🇺🇸 Denny Hamlin
19 🇺🇸 Martin Truex Jr.
20 🇺🇸 Christopher Bell
54 🇺🇸 Ty Gibbs
Legacy Motor Club
42
🇺🇸 John Hunter Nemechek
43 🇺🇸 Erik Jones
23XI Racing
23 🇺🇸 Bubba Wallace
45 🇺🇸 Tyler Reddick