péntek, március 29, 2024

Lőszerrel segít a NASCAR Cup-csapattulajdonos Ukrajna védekezésében

Dátum:

Megosztás:

A Richard Childress Racing névadó csapattulajdonosa igazgatósági tag egy lőszergyár vezetőségében is, így kézenfekvő, hogy segít Ukrajna helyzetén.

- Reklám -

Az amerikai autósport világából többen kifejezték már szolidaritásukat Ukrajna mellett, ki-ki a maga eszközeivel. Az IndyCar versenyzői közösségi médiaposztokkal, a Hendrick Motorsports pénzügyi segítséget nyújtva, míg a másik legendás istálló, a Richard Childress Racing… Nos, megint másféleképpen.

- Reklám -

Amit (Vlagyimir Putyin) csinál, az embertelen Ukrajna népével szemben. Nem tudom elmondani, mit tennék legszívesebben vele, mert azt a tévében végig kisípolnák” – fogalmazott harciasan Richard Childress, az RCR tulajdonosa. „Mélyen megérintettek Volodimir Zelenszkij szavai, amikor azt mondta, hogy neki nem fuvarra van szüksége, hogy elmenekülhessen és elhagyhassa Ukrajna területét, hanem lőszerre. Itt jött a gondolat, hogy én itt segíteni is tudok.

Richard Childress az Ammo Inc. igazgatósági tanácsának is a tagja a csapattulajdonosság mellett, így kézenfekvő volt a segítség formája. Ez végül egymillió adag lőszerben konkretizálódott.

- Reklám -

Childress szerint „Putyin az Ukrajna ellen folytatott háborújával ártatlan életek sorsával szórakozik, és már mostanra is rengeteg áldozatot szedett a közemberek között. Ráadásul amit tönkretett ingatlanokat, azt is évekig tart majd helyreállítani.

Richard Childress még tavaly lett az Ammo Inc. igazgatótanácsának tagja. A cég új, az eddigieknél jóval nagyobb gyára a tervek szerint idén nyit meg a wisconsini Manitowocban. A rivális Hendrick Motorsports egy kétszázezer dolláros alappal már biztosan hozzájárul Ukrajna megsegítéséhez, ehhez adódik minden egyes élen töltött körönként kétezer további dollár.