hétfő, március 4, 2024

Kurt Busch nem tudja vállalni a NASCAR rájátszásának kezdetét

Dátum:

Megosztás:

A Busch testvérek idősebbik tagja kihagyja a NASCAR Cup Series rájátszásának kezdetét, emellett az orvosi felmentését is visszamondta, mivel továbbra is lábadozik az agyrázkódásszerű tünetekből.

- Reklám -

„Bármennyire is reménykedtem abban, hogy visszatérhetek és elindulhatok a rájátszásban a 45-ös autóval és csapattal, ez még mindig nem a megfelelő időpont számomra” – mondta Busch. „Amellett, hogy nem kaptam engedélyt a visszatérésre, tudom, hogy nem állok készen arra, hogy visszaüljek az autómba. Túlságosan tisztelem a NASCAR-t, a versenyzőtársaimat és a szurkolókat ahhoz, hogy feleslegesen elfoglaljak egy rájátszásbeli helyet, ha tudom, hogy ebben a szezonban képtelen leszek a bajnoki címért versenyezni”.

- Reklám -

„Nem volt könnyű, de tudom, hogy ez a helyes döntés. Több időt kell szánjak a gyógyulásra és a felépülésre, miközben folyamatosan arra készülök, hogy újra autóba ülhessek, és mindent megteszek majd azért, hogy a 23XI tovább vigye az idei szezonban elért sikereinket”.

Busch és a 23XI Racing 45-ös számú csapata májusban a Kansas Speedwayen aratott győzelmével szerzett rájátszást érő helyet. A július közepén rendezett New Hampshire-i verseny óta nem indult a Cup Series-ben. Még a Pocono Raceway 3-as kanyarjában a kvalifikáción történt balesetben szerzett olyan sérülést, ami miatt kényszerpihenőre szorult.

- Reklám -

A szombat esti daytonai lesz a hatodik egymást követő futam, amelyen Busch nem indul. Azt nem pontosították, hogy mennyi időt fog kihagyni a rájátszásban.

„Kurt idén az egész szervezetünket egyel magasabb szintre emelte – mondta a 23XI csapat elnöke, Steve Lauletta. „Bár ebben a szezonban nem fog bajnoki címért versenyezni, továbbra is fontos szerepet játszik majd a csapatban. Továbbra is segíti majd a versenyzői csoportunk fejlődését és megerősítését”.

Busch csapata továbbra is jogosult a tulajdonosi bajnokságra, ráadásul továbbra is Ty Gibbs fogja majd helyettesként terelgetni a 45-ös rajtszámú autót.

Azzal, hogy felhagy a rájátszásban való indulással két hely is gazdára talál az alapszakasz utolsó versenyén. A Coke Zero Sugar 400 magyar idő szerint vasárnap hajnali egy órakor startol majd.

„Kurt Busch bajnokként kezelte ezt a nehéz helyzetet” – áll a NASCAR közleményében. „Szorosan együttműködve az orvosaival, minden döntése az egészségét, a versenyzőtársait és a sportágat szolgálta. Kurt a NASCAR teljes támogatását élvezi a gyógyulása során, és alig várjuk, hogy visszatérjen a versenyautóba.

„A 23XI Racing tájékoztatta a NASCAR-t, hogy visszavonja Kurt orvosi felmentési kérelmét. Így a NASCAR szabálykönyve szerint a 2022-es Cup Series rájátszásában egy hely szabaddá vált. A 45-ös autó továbbra is versenyben marad a 2022-es tulajdonosi bajnokságért.”

„A Toyota számára Kurt Busch Poconóban történt balesete óta az egészsége és felépülése a legfontosabb” – mondta David Wilson, a Toyota Racing elnöke. „Nem az, hogy akaratunkat ráerőltetve mihamarabb újra versenyautóba ülhessen, hanem az, hogy 100%-ban felépüljön. A TRD közvetlenül együttműködött Kurt-tel, hogy támogassa őt ezen az úton, de végső soron ez a döntés Kurt döntése volt. Mi teljes mértékben támogatjuk őt. Bár csalódottak vagyunk, hogy a rájátszás kezdetének kihagyásával nem lesz lehetősége a 2022-es bajnoki címért küzdeni, ettől függetlenül számunkra az ő jóléte az egyetlen dolog, ami számít. Tudjuk, hogy Kurt továbbra is hatalmas része lesz a bajnoki erőfeszítéseinknek ebben a szezonban. Rengeteg segítséget nyújt azzal, hogy megosztja csapatával, és a Toyotás versenyzőtársaival az ő széleskörű versenyzői tudását.”

A szokásokhoz híven a versenyt az ARENA4-en és az ARENA4+ is közvetíteni fogja élőben, vasárnap 01:00-kor.