vasárnap, április 14, 2024

A Daytona 500 legnagyobb vesztese elismerte: ilyen a verseny

Dátum:

Megosztás:

Az utolsó körökben tisztán látszott, hogy Joey Logano a befutóra játszik, amikor azonban a Kyle Larson körüli baleset miatt belengették a sárgát, hiába a taktikázás, a pillanatnyi állás miatt Ricky Stenhouse Jr.-t hirdették ki győztesnek.

- Reklám -

Még csütörtökön úgy nyilatkozott a Duel győzelme után, hogy a superspeedwayeken hiába teheti tönkre az ember versenyét egy-egy ütközés, nem a szerencsén múlik minden.

- Reklám -

„Minden arról szól, mennyi energiát fektetsz bele, itt a Penskénél nem úgy tekintünk erre, mint egy pusztán szerencsén múló dologra. Valamikor rosszul helyezkedtél. Minden arról szól, amit irányítani tudsz, hogy az elejében marad-e vagy sem. Ha ott löknek ki, ez van, nincs mit tenni. De akkor is oda tudsz kerülni azzal, hogy jól csinálod a dolgokat.”

A Daytona 500 végén bizonyította, hogy tud valamit. Míg a kavarodásban szinte az összes Ford eltűnt a mezőny elejéről, addig Logano elől tudott maradni, és ha nincs az utolsó körös baleset, akár nyerhetett is volna. Az eredménytől azonban érthetően Logano nem volt boldog.

- Reklám -

„Másodiknak lenni a legrosszabb, annyira közel volt. Én vezetett a fehér zászlónál, elől voltam, Kyle adott egy löketet, aztán hárman kerültek egymás mellé. Gondoltam, ennyien nem fogunk mind előre menni, azt hittem Kyle-t fogják nyomni, de végül Ricky mögé álltak be.”

A tavalyi bajnok kiemelte, egyszer már megjárta az ovál alján, így az autó hasonló kezelhetőségével nem akarta megkockáztatni a váltást.

„Azt hittem, a kockás zászlóig versenyzünk majd, így a legjobb helyzetbe hoztam magam, hogy én legyek elől a célvonalnál, de jött a sárga. Ilyenkor azt kívánod, bárcsak a végéig menne, persze, ez nem kivitelezhető, amikor ekkora ütközés van.”

Azért elismerte a Stenhouse győzelmét, de Logano megjegyezte, nincs hasonló egy Daytona 500 győzelemhez, ezért különösen fáj neki a második hely.

Nézze meg, mennyi pusztítást okozott a NASCAR szezonnyitója!