péntek, március 29, 2024

Tíz év után összejött: a FIA embere végre indul az Indy 500-on

Dátum:

Megosztás:

Kellemes meglepetés volt az előszezonban a hír, miszerint a Rahal Letterman Lanigan Racing egy, utoljára 10 éve induló versenyzőnek biztosít lehetőséget az Indy 500-ra.

Visszatér az Indy 500-ra az egyik leghíresebb női pilóta

- Reklám -

- Reklám -

Katherine Legge szinte sorozatban – igen, még az F1-ben is – megfordult, anno az IndyCarban egy szezonban és két Indy 500-on állt rajthoz. Pályafutása alatt a DTM mellett a Formula E-ben, a sportautók között (például a Deltawinggel) és a NASCAR-ban is indult.

Bár már jópár éve volt, Legge azóta sem hagyott fel az álmával, hogy visszatérjen Indianapolisba.

- Reklám -

„Ha őszinte lettem volna magammal, akkor úgy nézem, nincs már sok aktív évem hátra, szóval ha nem történik meg a következő három-négy szezonban, akkor soha sem fog. De ugye nem így tettem.” – árulta el a The Race-nek a versenyzőnő.

„Továbbra is próbálkoztam, makacs vagyok, nem tudom feladni. Még mindig formában vagyok, készen a versenyre, és nem arról van szó, hogy közben ne versenyeztem volna, csak annyi, hogy nem együléses versenyautóban tettem. Viszont sok időm lesz tesztelni.”

„Még mondtam is Bobbynak [Rahal, a csapatfőnöke], hogy 2006-ban még F1-es autót vezettem, azt hittem eljutok még odáig. Most viszont biztos vagyok benne, az az álom végleg elszállt. De ennek ellenére úgy gondolom, maradt még bennem, és ebben az évben talán jön egy fordulat.”

2012-ben a gyenge Lotus motorról való váltás, egy évvel később pedig tesztlehetőségek hiánya miatt nem volt ideális Legge felkészülése az Indy 500-ra.

„Ha jó autód van, akkor már a félig kész vagy. Persze azért a többi is számít, de egy rossz csapattal nem akartam (újra) belevágni, mert igenis számít. Egy középszerű pilóta is alkothat nagyot egy jó csapattal, de középszerű autóval egy jó pilóta sem tud nyerni.”

„Minden ezen múlik, én pedig azért küzdöttem, hogy jó lehetőséget kapjak. Ez pedig álomszerű, Rahaléknak sok fejlesztésük van, más filozófiával, új emberekkel mennek neki ennek az évnek. Nagyszerű csapat voltak előtte is, most pedig F1-szerű fegyelmet vezettek be, szóval szerintem sokra számíthatunk tőlük az idei Indy 500-on.”

Legge azóta sem volt tétlen, a női motorsport egyik éllovasaként számos projektben részt vett, jelenleg is az FIA Nők a Motorsportban Bizottságának tagja, és jelenleg egy GT autóban versenyzik az IMSA-ban, stílszerűen női csapattárssal.