péntek, április 19, 2024

Saját apja segített legyőzni az Andretti pilótáját

Dátum:

Megosztás:

Fölényes győzelmet aratott Long Beachen az Andretti pilótája, Kyle Kirkwood, ehhez azonban kellett egyik csapattársának az apja, a másiknak pedig a stratégiai bakija is.

- Reklám -

A verseny utolsó részében a legszembetűnőbb különbség az élmenők között a stratégia volt. Sokan kockáztattak, és próbáltak eljutni a verseny végéig azzal az üzemanyagmennyiséggel, amit az utolsó kiállásnál vételeztek, míg a többieknek nem volt ilyen gondja, és nem kellett spórolniuk.

- Reklám -

Bryan Herta eddig saját fiát segítette, ezúttal azonban Kyle Kirkwood győztes stratégiájáért volt felelős, így tényleg „családon belül” maradt a győzelem. Az Andretti azonban nem csak egy első hellyel tért vissza az utcai pályák csúcsára.

Az istálló híres arról, hogy jól mennek a falak között, és az idénynyitó St. Petersburg-i futamon is ők számítottak esélyesnek, de egy szerencsétlen sorozat mind a négy autójukat megfosztotta a célba éréstől.

Összeomlott az Andretti a káoszfutamon

- Reklám -

A szezon második utcai versenyén azonban rögtön kettős győzelmet arattak, ugyanis Romain Grosjean volt az egyetlen, aki veszélyeztetni tudta Kirkwoodot a futam utolsó részében. Ráadásul Colton Herta negyedik lett, tehát egyedül Devlin DeFrancesco nem volt benne a legjobb ötben a csapat pilótái közül.

A francia azonban ezúttal sem tudta megszerezni első IndyCar-győzelmét, hiába spórolt addig, így sem elegendő üzemanyaga ahhoz, hogy támadásba lendüljön.

„Jó stratégiánk volt, végre is tudtuk hajtani, és az autó is gyors volt. De úgy alakult, hogy az utolsó etap során spórolnom kellett. Maradt 188 másodpercnyi push-to-pass [az IndyCar DRS-szerű rendszere], de nem engedték meg, hogy használjam.”

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem szerettem volna ma nyerni, mert volt rá esélyem. De ahogy ma alakultak a dolgok, ez lehetetlen volt. Csapatként nagyon jól állunk, a télen sokat dolgoztunk a kiállásokon.” emelte ki Grosjean.

Kyle Kirkwood and Romain Grosjean, Andretti Autosport, Indycar
Grosjean elsőként gratulált csapattársának – Fotó: Joe Skibinski/Penske Entertainment