back to top
kedd, október 15, 2024

Rossi: a Haas anno meg sem hallgatott

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Alexander Rossi 2015-ben versenyzett a Forma-1-ben, de amikor a további lehetőségekről érdeklődött, nem fogadták jól.

- Reklám -

Ráadásul pont a hat éve királykategóriába érkező amerikai csapat, a Haas ajtaján kopogtatott, miután a Manornál töltött öt verseny után ülés nélkül maradt a következő évre. Az F1 Nation podcast mikrofonja előtt az amerikai most elárulta, mi is zajlott a háttérben.

- Reklám -

„Voltak megbeszéléseink, aztán Monzában minden kertelés nélkül a vezetőség közölte velem, hogy nem érdeklem őket. Azt mondták, nem hiszik, hogy jelenleg egy amerikai elég képzett lenne ahhoz, hogy az F1-ben versenyezzen, így az a legjobb nekem, ha nem próbálkozom, és megyek a saját dolgomra.

És ennyi volt a beszélgetés. A Haas röviden és lényegre törően válaszolt. Nincs szükségem együttérzésre, ez néha benne van a pakliban. Amire neheztelek, az annyi, hogy sok mindent mondtak és tettek, amit végül nem tartottak be bizonyos okokból.”

- Reklám -

A Haas végül Rossi egyik jelenlegi csapattársa, Romain Grosjean, illetve Esteben Gutiérrez mellett döntött 2016-re.

Rossi végül az IndyCarban kötött ki, de valószínűleg nem bánta meg, hiszen 2016-ban újoncként nyerte meg az Indy 500-at. Azóta azonban – hiába küzdött a bajnoki címért is – kissé visszaesett a lendülete, már pár éve nem tudott futamot nyerni.

Idén gyakorlatilag az állásáért vezet az Andrettinél, és eddig egy 8. hely a legjobbja Long Beachből.