back to top
csütörtök, május 9, 2024

„Minden héten” szóba kerül az argentin verseny az IndyCar vezetőségénél

Dátum:

Megosztás:

Egy nagy hiányzója volt az IndyCar jövő évi versenynaptárának, méghozzá a régóta pletykált argentin futam révén, de a bajnokság vezetői szerint ez még nem végleges.

- Reklám -

Tavaly novemberben két pályán is tartott bemutatót az IndyCar argentin csapatfőnöke, Ricardo Juncos. Ezzel igencsak megnövekedett a sorozat népszerűsége a dél-amerikai országban, többek között annyi szponzort tudtak szerezni, hogy egy második autóval Argentína túraautó bajnokát, Agustín Canapinót is autóba ültessék a teljes 2023-as szezonra.

Két legendának is baja van az argentin verseny jelenlegi ötletével

- Reklám -

Sokáig úgy tűnt, egy versennyel is megörvendeztethetik majd a szurkolóikat, a versenynaptárban azonban nem kaptak helyet. Az olimpia mellett csoda, hogy így is 17 futamot rendeznek majd, ennél több pontot érő versenyt nem szeretnének a bajnokság szervezői. Ezenkívül ráadásul extra, hogy a szezon elején egy all-star verseny is lesz.

- Reklám -

Mark Miles, a Penske Entertainment elnöke azonban megerősítette, hogy mindkét fél azon dolgozik, hogy Argentínában létrejöhessen a verseny.

„Nem telik el úgy hét, hogy ne tartanánk megbeszéléseket, amikor a részleteket dolgozzuk ki egy 2024 őszén megrendezett versenyhez. Tehát nem állunk még készen, de folyamatosan erre haladunk. Nagyon is érdekeltek vagyunk ebben, és az argentin hatóságok is, így remélhetőleg találunk megoldást mindenre” – nyilatkozta Miles a motorsport.com-nak.

Az egyetlen porszem lehet a gépezetben, hogy az argentin szurkolók tömkelege zúdította gyűlöletét Canapino csapattársára, Callum Ilottra. Ők ketten ugyanis összeütköztek a szezonzárón, és ezután Ilott-ot zaklatták az interneten… már nem először.

„A rövid válasz az, hogy nem [befolyásolja ez a terveket]. Főképp üzleti dolgokat kell még megbeszélni, logisztikát, és nagy ott az infláció, ezzel is számolnunk kell. A késlekedés oka egyáltalán nem ez.”

Meggondolta magát az ütközéssel kapcsolatban az argentin csapatfőnök