back to top
vasárnap, május 19, 2024

Ferrarik, Mercedesek, BMW-k, Porschék – bajnokavatás lesz az Indy 500 helyszínén

Dátum:

Megosztás:

Bajnokavatás lesz a hétvégén a GT-versenyzés amerikai csúcssorozatában. A nemzetközi pilótákkal megerősített mezőny szombaton este nyolc órán át birtokba veszi az Indianapolis Motor Speedway-t.

- Reklám -

Szombaton helyi idő szerint 12:15-kor (itthon 18:15) rajtol el a 2023-as GT World Challenge America szezonzáró futama Indianapolisban. A 8 órás verseny izgalmasnak ígérkezik, hiszen az értékelt három kategóriából még kettőben nyitott a bajnoki cím sorsa, és a futamon számos beugró csapat ott lesz ismert pilótákkal a volán mögött. Az érdeklődők számára jó hír, hogy a bajnokságot ingyenesen, a YouTube-on lehet követni, a szezon utolsó futamának közvetítése ezen a linken keresztül érhető el. A futam előtt kerül sor Pirelli GT4, és a TC America túraautó-bajnokság futamaira is, amelyek ugyanígy elérhetőek lesznek ezen a csatornán.

- Reklám -

Az idei szezon hetedik futama következik majd a hétvégén, a korábbiakban Amerika leghíresebb épített pályáin versenyzett a mezőny, többek között Sonoma; a COTA; Road America és Sebring is a naptár részét képezte. Az eddig meglátogatott hat helyszínen mindenhol dupla fordulót rendeztek, míg Indianapolisban a hétvége során csak egyszer inti majd le a versenyzőket a kockás zászlót, ami csak emeli a most következő esemény rangját. Az idei és a korábbi évek futamai szintén díjmentesen visszanézhetőek a sorozat YouTube-csatornáján.

- Reklám -

A mezőny tagjainak névsorára, eredményeire tekintve nyugodtan nevezhetjük a világ egyik legerősebb GT-bajnokságának ezt a sorozatot. A szezonzáróra az eleve magas színvonalú mezőny egészül ki beugró pilótákkal és csapatokkal, akik közül többen azért érkeztek meg Amerikába, mert az európai GT Challenge hosszútávú kiadásának idei utolsó futamára már szeptember végén sor került. Rajthoz áll ennek köszönhetően például a Team WRT két autóval, amelyeket többek között Sheldon van der Linde és Augusto Farfus is vezetni fogja, de a mezőny tagja lesz Callum Ilott és Earl Bamber is.

A versenyen szinte minden fontosabb GT3-as autóval rendelkező gyártó képviselteti majd magát, azonban a Mercedes és a Porsche jelentős számbeli fölényben lesz, hiszen ennek a két márkának hat, illetve hét autója lesz ott a rajtrácson. A BMW négy, a Ferrari három, az Acura és az Aston Martin pedig egy-egy autóval harcolhat majd a győzelemért. Érdekesség, hogy a két-két típusú Ferrarit (296 GT3 és 488 GT3 Evo) és Porschét (911 GT3-R és GT3 R 992) is találunk mezőnyben. Fájó hiányzó a McLaren és a Lamborghini, a mezőny színességére azonban még így sem lehet panasz.

Szombaton a mezőny az indianapolisi pálya road kialakítását fogja igénybe venni, amelyet a nézők IndyCar vagy NASCAR-futamokról is jól ismerhetnek, de itt zajlott le az elhíresült bojkott is 2005-ben az Forma-1-es Amerikai Nagydíjon, amely még Kimi Räikkönen idegeit is felborzolta. A helyszín adottságain és történelmén kívül a verseny presztízsét tovább növeli, hogy a futam végén dupla pontokat osztanak. A szezon korábbi futamain az F1-ből ismert rendszer volt érvényben, ahol az első helyezett 25, a második 18 stb. pontokhoz jut, szombaton azonban a győztes a kupán kívül 50 pontot is hazavihet majd. Fontos kitétel azonban, hogy azok a csapatok, amelyek a győztes által megtett táv minimum 75%-át nem teljesítik, nem kaphatnak bajnoki pontokat, ahogy a beugró alakulatok sem.

Räikkönen az egekbe lőtte főnöke vérnyomását az F1 egyik legnagyobb botrányának közepén

A sorozat a hosszútávú versenyeken megszokott három kategóriában hirdet bajnokot: a Pro Cup, ahol professzionális versenyzők indulnak; a Pro/Am Cup, ahol a hivatásos pilóták mellé úrvezetők is az autóba ülnek, illetve az Am Cup, ahol csak „amatőrök” indulhatnak. Az idei szezonban csak két teljesen amatőr alakulat indult el, és ezek sem minden versenyen, így ebben a kategóriában már eldőlt a bajnoki cím sorsa, ám a másik két kategóriában még nem lehet tudni a végeredményt.

A Pro Cup bajnoki címére matematikailag még négy csapat esélyes, az éllovas RS1 alakulat 30 pontos előnyben várja az indianapolisi fordulót, így a végső győzelemre akkor lehet másnak esélye, ha ők valamilyen problémába ütköznek, ami egy 8 órás futamon könnyen megtörténhet. Az összetett második helyért azonban nagyon szoros a meccs, hiszen a mostani második és az ötödik helyezett alig 20 pontra van egymástól.

A Pro/Am Cup mezőnye is feszülten vághat neki a versenynek, ami alatt akár 1280 kilométert is megtehet majd egy autó (tavaly a győztes csapat 1287,46 kilométer megtétele után ért célba), hiszen ennek a kategóriának az összetettjében két páros csata alakult ki, mivel az első és a második között jelenleg 16, a harmadik és a negyedik helyezett között pedig alig 5 pont a differencia.

Az amerikai GT-versenyzés hosszú múltra tekint vissza, hiszen az első bajnokságot 1984-ban tartották. A sorozat azóta számos változtatáson átesett, mai formájában és a GT World Challenge America név alatt 2020 óta fut. Az SRO Motorsport Group 2018 óta többségi tulajdonos, ez a csoport szervezi többek között a Spa-i 24 órás versenyt, de ők igazgatják a GT World Challenge más kontinenseken (Ausztrália, Ázsia és Európa) futó szériáit is.