csütörtök, március 28, 2024

Megműtötték Jimmie Johnson sérült kezét

Dátum:

Megosztás:

Nem éppen száz százalékos fizikai állapotban versenyezte végig Long Beach-et egy kézsérülés miatt Jimmie Johnson. Ezt műtötték most meg.

- Reklám -

Jimmie Johnson a Long Beach-i IndyCar-hétvége során sérült meg, amikor még pénteken egy falazása során hiába nem volt nagy a tempó, nem engedte el időben a kormányt. Johnson a versenyt végül egy kötéssel a kezén, valamint egy ott sebtiben összetákolt merevítéssel tudta végigversenyezni.

- Reklám -

A csontrepedéssel járó baleset miatt szükséges műtétet rögtön a futam másnapján, hétfő este elvégezte Dr. Glenn Gaston, az OrthoCarolina kézspecialistája. Johnsonnak nem hogy versenyt nem kell kihagynia az előzetes várakozások szerint, hanem már az indianapolisi teszten is ott lehet majd a mezőnnyel.

Johnson a huszadik helyen fejezte be a versenyt, miután pontosan ugyanott esett ki, ahol a szabadedzésen a sérülést magát összeszedte. A baleset során ráadásul magával rántotta David Malukast is. A szezon következő versenyét a Barber Motorsports Parkban rendezik május elsején. Texasi hatodik helyének köszönhetően Johnson jelenleg a tabella tizennegyedik helyén található összetettben.