szombat, április 20, 2024

Kirkwood bizakodva várja az IndyCar szezont

Dátum:

Megosztás:

Kirkwood szerint csökkent rajta a nyomás és az A.J. Foyt Racing tökéletes környezetet biztosít a közös fejlődéshez.

- Reklám -

Az Indy Lights bajnok Kyle Kirkwood úgy látja, hogy az A.J. Foyt Racing közelmúltbéli nehézségei és küzdelmei miatt kisebb nyomás nehezedik rá, mint egy topcsapatnál, így ő és a csapat „együtt fejlődhetnek”.

- Reklám -

Kirkwood úgy érkezik az IndyCar-ba, hogy a nevelőszériákban már óriási hírnevet szerzett magának. Ő az első pilóta, aki bajnoki címet nyert az USF2000, az Indy Pro 2000 és az Indy Lights kategóriában is.

Az Andretti Autosport, amellyel az Indy Lights-ban versenyzett, nem tudott helyet biztosítani számára, miután Michael Andretti Forma-1-es tervei az Alfa Romeóval meghiúsultak. Ez azt jelentette, hogy Colton Herta, aki tavaly három győzelmet aratott, végül nem távozott az IndyCar-csapattól.

- Reklám -

Talán a sors akarta így, de Kirkwoodnak éppen akkor kellett magának új csapatot keresnie, amikor Foytnak szüksége volt egy potenciális, vagy már befutott sztárra a legendás Sebastien Bourdais helyettesítésére. Az A.J. Foyt Racing az elmúlt hat évben mindössze egy dobogós helyezést szerzett, de a 23 éves, a floridai Jupiterből származó versenyző szerint ez valójában ideális környezet egy újonc számára.

Kyle Kirkwood
Kyle Kirkwood | Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski

Fenomenális volt az A.J. Foyt Racing körül lenni” – mondta az újonc. „Szuper nyitottak voltak, családtagként vettek fel, megosztották velem az adatokat és gondoskodtak arról, hogy szuperül haladjak a tesztjeikkel.

A texasi csapat közelmúltbeli nehézségeire vonatkozó kérdésre konkrétan így válaszolt: „Igen, ez leveszi rólam a nyomást. Ugyanakkor azt hiszem, ez számomra is előnyös, mert ahogy már mondtam, a csapat nagyon közvetlen velem. Ők is tanulni akarnak. Tudtam hozni némi tapasztalatot a múltamból, próbálunk összehangolódni és kihozni valamit az autónkból. Azt hiszem, csapatként fogunk együtt fejlődni. Szerintem a kémia tökéletesen működik.

Tekintettel arra, hogy csapattársai a szintén újonc Tatiana Calderon és a második teljes évére készülő Dalton Kellett lesznek, feltételezhető, hogy Kirkwood nehezen fogja tudni megítélni saját teljesítményét. Elmondása szerint azonban így is sikeresen lehet majd értékelni a saját maga és a csapat fejlődését egyaránt az előttünk álló évben.

Ha úgy érkezünk egy hétvégére, hogy tudjuk, hogy jól tudunk teljesíteni és nem teljesítünk jól, az nem egy jó hétvége számunkra, nem maximalizáltuk azt, amire képesek vagyunk” – mondta Kirkwood. „A célunk az, hogy a lehető legtöbbet fejlődjön az autó. Új IndyCar-pilótaként, újoncként fejlesztenem kell magamat.

Ahogy már mondtam, úgy gondolom, hogy egymásból építkezhetünk és talán valami nagyszerűt építhetünk. Nagy dolgok történnek a csapatnál, sok új ember van a fedélzeten, új fejlesztések zajlanak. Azt hiszem, jó esélyünk van arra, hogy meglepetést okozzunk.